Egyszerre két városrészt – a gyógyfürdőt és a környező zöld területeket, valamint az Arborétumot és az annak területén fekvő Danubius Health Spa Resort Sárvár...
December 10-én, Kecskeméten tartotta a Magyar Turizmus Zrt. Dél-alföldi Regionális Marketing Igazgatósága az évzáró szakmai rendezvényét, A tartalmas programot a házigazda Kecskemét alpolgármestere, Szemereyné...
Decemberi közgyűlésén egyetlen jelöltként induló Molnár Gabriellát újabb két évre a MUISZ elnökévé választották. A bizottságok élére az alábbi vezetőket választották. ...
Nemrégiben tűz ütött ki az MB Travel Tatai utcai garázsában, három autóbusz gyakorlatilag teljesen kiégett, használhatatlanná vált és így jelentős kár érte az MB...
A Magyar Turizmus Zrt. észak-európai képviseletének jelentése szerint, az SAS skandináv légitársaság offenzívába kezdett: november 22-én és 23-án 45 új útvonal megnyitását jelentette be....
A Magyar Turizmus Zrt. és a Kékkúti Ásványvíz Zrt. közel egy éve kezdődött kooperációját az idén tavasszal pecsételték meg a társaság vezetői egy szándéknyilatkozat...
A budapesti repülőtérhez kötődő közúti infrastruktúra fejlesztése a főváros, a térség és az egész magyar nemzetgazdaság kiemelt érdeke, ezért a szükséges beruházások előkészítését minél...
A Magyar Turizmus Zrt. nagyszabású szakmai nyílt napot tartott november 28-án, Budapesten, a VAM Design Centerben azzal a céllal, hogy jövő évi marketingtevékenységét közvetlenül...
A Magyar Turizmus Zrt. 7. alkalommal szervezte meg a Budapest Winter Invitation téli forgalomélénkítő kampányt, amelynek célja Budapest mint vonzó turisztikai desztináció népszerűsítése, valamint...
A kézműves kiállítás és vásár, valamint a gasztronómiai kalandozások mellett idén igazi újításokkal készül a szervező Budapesti Fesztivál- és Turisztikai Központ Nonprofit Kft. a...
A Dobó téren nyitott éttermet egri borvidék borászata
Eger történelmi belvárosában, a város egyik legforgalmasabb turisztikai csomópontján, a Dobó tér...
Egyedi koncepcióval új designhotel nyílt a belváros szívében
Budapest szállodapiaca újabb szereplővel bővült: megnyílt a Mamaison Vibe Hotel Downtown Budapest,...
Történelmi és spirituális útvonalak a kereszténység nyomában
A húsvéti időszak egyre gyakrabban jelenik meg kiemelt utazási szezonként a kulturális és...
Bemutatkozik az erdélyi gasztronómia a Taste of Transylvania fesztiválon, Szentendrén
Az erdélyi konyha sokszínűsége, alapanyagai és hagyományai kerülnek fókuszba a...