Példaértékű összefogás Németországban

0
10

Első alkalommal kaptak lehetőséget magyar erdőgazdasági és turisztikai szakemberek a magyar vadászati kínálat bemutatására a Bajor Vadászkamara éves közgyűlésén. A mintegy 60.000 taggal rendelkező bajor vadászkamara a legnagyobb tartományi érdekképviselet Németországban, amely évente egy alkalommal tart konferenciát a regionális vezetőinek.

 

{module 221}

A rendezvény színvonalát jelzi, hogy a meghívott 300 regionális vezető mellett az eseményen megjelennek német vezető politikai és gazdasági döntéshozók is, valamint számos tag érkezik külföldről is, így idén még Virginiából is ellátogattak a rendezvényre.

A magyar erdőgazdaságok és a Magyar Turizmus Zrt. németországi képviselete ez alkalommal az összefogás jegyében közösen vettek részt az eseményen. A kétnapos rendezvényt Prof. Dr. Jürgen Vocke elnök köszöntője nyitotta meg, aki beszédében kitért a magyar vadászati lehetőségekre, külön és rendkívül elismerően szólva a hazai szakmai színvonalról. Brandhuber Ádám, a Pilisi Parkerdő erdészetvezetője és Sztojanovits Kristóf, az MT Zrt. német-svájci képviseletvezetője beszédükben felhívták a figyelmet a magyarországi vadászat hagyományaira, a kiváló bajor-magyar kapcsolatokra, valamint a rendezvényen megjelent erdőgazdaságok kínálatára.

A megnyitó vacsora számos eredményes megbeszélésnek is otthont adott, így idén őszre meghívást kapott a Diana Vadászklub a Bajor Női Vadászklub elnökségétől. Megegyezés született továbbá arról, hogy a bajor vadászkamara 150 fős, hagyományos éves utazásának célpontjaként Magyarországot választja. A welcome vacsorán – a díszvendég státusz miatt – a vendégek természetesen a híres magyar vadhúsból készült vacsorát kaptak. A szállodaszobákba bekészítve pedig a magyar erdőgazdaságok jóvoltából külön erre az alkalomra készült vadászkiadvány és kis ajándék várta a vendégeket. 

A második napon a meghívott magyar erdőgazdaságok kiállítóként vehettek részt az eseményen. A nap folyamán számos jó eredménnyel biztató tárgyalás is lezajlott. Az akció lebonyolítása már csak azért is rendkívül komoly áttörést jelenthet a hazai vadászturizmus számára, mert a teljes beutazó vadászturizmus 60%-át a német vendégek adják, akik sokkal hosszabban is maradnak, valamint jobb költési hajlandóságuk is van, mint más országból érkező társaiknak. A német piacon érdekelt magyar állami erdőgazdaságok, valamint az MT Zrt. képviselete a jövőben is folyamatos együttműködésre törekszik a bajor kamarával, valamint más tartományi kamarákat is megkeres kooperáció céljából.

{module 221}