a címet is adhatnám, hogy jelenetek az arénából.
A legizgalmasabb látvány és egyben a kegyetlenség elegáns színjátéka.
Kilép a porondra az első bika, hősiesen szembeáll a matadorral, aki ismételten beledöfi a kardját, mire a bika megmerevedik, egész testében megremeg, majd összeesik. Két öszvért kötöznek a tetemhez és kivonszolják az arénából.
Ugyanúgy a második bika és a harmadik – csodálatos vadállatok, bátrak, véresek, elesnek a harcban, a tetemük a porba hull.
És akkor megjelenik a negyedik bika. Meglengetik előtte a mulétát, a vörös leplet – és meg sem mozdul. Megszúrják itt, megszúrják ott – de ő nem harcol.
A közönség zajong, kifütyülik, majd a bíró a torony tetejéből ledob egy zsebkendőt, jelezve, hogy a viadalnak vége.
A bikát kiselejtezik.
És akkor elgondolkodom, mert ez már több mint bikaviadal.
Számomra filozófia: a hősök meghalnak, a gyávák pedig megmaradnak és élik világukat.
Murányi Péter
