Megújult külsővel és közelében a régi barokk plébániaépületből kialakított turisztikai központtal fogadja a lébényi román kori monostortemplom a zarándokokat, akik nyolcnapos zarándoklatot követően emlékeztek...
A 2013-as költségvetés nyertese lehet a turizmus, hiszen 12,3 milliárd forintra nő az ágazat célelőirányzata. Emellé jönnek az Új Széchenyi Tervben lévő uniós források....
Működik -e még a pár évvel ezelőtt hatalmas divatnak számító "fapados" szobakiadás a Balatonnál? Milyen árat tudnak elkérni a szállásadók a 80-as évek szolgáltatási...
A Magyar Turizmus Zrt. Nyugat-dunántúli Regionális Marketing Igazgatósága a soproni Kékfrankos Nyár eseménysorozatot „Kiemelt rendezvény” címmel tüntette ki. A kitüntetésben szerepet játszott az az...
Budapest, 2012. július 26 - A hazai turizmus szempontjából jelentős megállapodást kötött a FATOSZ (Falusi és Agroturizmus Országos Szövetsége) és az OTP Pénztárszolgáltató, a...
Világszerte több millió siket utazó figyelme irányulhat most Magyarországra, ugyanis elkészült az amerikai DeafNation első úti beszámolója. Mint arról korábban beszámoltunk, Joel Barish, a...
Heteken belül teljesen megújul a Budapest Airport parkolási rendszere a 2. Terminálnál, amint az átalakítási munkálatok véget érnek. A repülőtér üzemeltetője a terminál előtti...
A Magyar Turizmus Zrt. kutatása szerint ismét népszerű és sikeres volt a Magyar Nemzeti Parkok Hete. A rendezvénysorozat 2012. június 18–24. között immár hatodik...
Megújult környezetben várja a tihanyi Bujtor István Szabadtéri Színpad az érdeklődőket, amely ma már a nyári hétezer nézővel a Balaton egyik leglátogatottabb nyári színháza....
A Dobó téren nyitott éttermet egri borvidék borászata
Eger történelmi belvárosában, a város egyik legforgalmasabb turisztikai csomópontján, a Dobó tér...
Egyedi koncepcióval új designhotel nyílt a belváros szívében
Budapest szállodapiaca újabb szereplővel bővült: megnyílt a Mamaison Vibe Hotel Downtown Budapest,...
Történelmi és spirituális útvonalak a kereszténység nyomában
A húsvéti időszak egyre gyakrabban jelenik meg kiemelt utazási szezonként a kulturális és...
Bemutatkozik az erdélyi gasztronómia a Taste of Transylvania fesztiválon, Szentendrén
Az erdélyi konyha sokszínűsége, alapanyagai és hagyományai kerülnek fókuszba a...