A 2024. évi Idegenvezetők Világnapja rekord részvétellel zárult. A Budapesti Kereskedelmi és Iparkamara (BKIK) több mint két évtizedes elkötelezettsége, hogy közelebb hozza a főváros gazdag kulturális és történelmi örökségét az érdeklődők számára sokakat vonzott a meghirdetett programokra.
Február 21-25. között Budapest különböző pontjain tematikus séták, tárlatvezetések és múzeumlátogatások színesítették a városképet az Idegenvezetők Világnapja keretében – tájékoztatta a BKIK az MTI-t. A főváros idegenvezetői évente ezen az alkalmon ingyenes vagy kedvezményes városvezetéseket kínálnak az érdeklődőknek.
Az idei eseményen a BKIK által szervezett 120 gyalogos túrán több mint 2 ezren vettek részt. Emellett 25 buszos és 9 hajós városnéző program, valamint 4 helytörténeti villamosjárat vonzotta közel 2 ezer turistát, így összesen közel 5 ezer résztvevő látogatta a főváros és környéke különlegességeit. A vidéki települések sem maradtak ki a programból; Érd, Gödöllő, Vác és Noszvaj is fogadott vendégeket vezetett sétákkal.
A BKIK minden évben különleges kereskedelmi vagy ipartörténeti élményt is kínál. Idén a résztvevők a Csepel Művek egykori területére kalauzoló túrán vehettek részt, ahol betekintést nyerhettek többek között a BUBI kerékpárok gyártásának titkaiba.
Az idei világnap keretében az idegenforgalmi szakembereket képző intézmények is csatlakoztak, mint például a BKSZC Gundel Károly Vendéglátó és Turisztikai Technikum, a BGSZC Pesterzsébeti Technikum, a BZSH Külkereskedelmi Technikum, a FOCUS Szakképző Iskola, Technikum és Oktatóközpont, valamint a SZÁMALK-Szalézi Technikum és Szakgimnázium. Ők azok, akik gondoskodnak a turizmus-vendéglátás szektor szakember-utánpótlásáról, és akik aktívan részt vettek a városnéző túrák vezetésében.
Az Idegenvezetők Világnapja nem csupán egyedülálló lehetőséget kínált a turistáknak és helybelieknek egyaránt, hogy mélyebben megismerjék Budapest gazdag örökségét, hanem egyben ünnepelte azokat a szakembereket is, akik mindennapjaikban a város turisztikai élményét formálják és gazdagítják.
fotó: BKIK