Az EFOTT, mint a nyári fesztiválok egyik meghatározó eseménye, idén még nagyobb hangsúlyt fektet a családok számára is vonzó programokra és változatos nappali eseményekre. Az összművészeti rendezvény, mely július 10. és 14. között kerül megrendezésre a Velencei-tó partján, új jegytípusokkal és több mint 100 különböző aktivitással készül az érdeklődők fogadására.
„Az elmúlt években egyre inkább felértékelődik a közösségi élmény és a tartalmas nappali programok szerepe az EFOTT fesztiválon. Idén először kifejezetten a családok számára is készülünk programokkal. Az egyetemi mindennapokat bemutató UNIverzumban több mint 20 felsőoktatási intézménnyel lehet találkozni. Összességében több mint 100 aktivitás és több mint 40 kipróbálható sportág várja az érdeklődőket” – nyilatkozta Budai Marcell, az EFOTT fesztivál sajtófőnöke.
Az EFOTT célja, hogy a legtartalmasabb nappali programkínálattal rendelkezzen a nyári zenei fesztiválok közül. 14 év alattiaknak, szülői felügyelettel ingyenes lesz a belépés, és új, önálló jegytípust is bevezetnek a nappali eseményekre. Az újítások között szerepel, hogy a Velencei-tó partján House Pikniket rendeznek a fesztivál minden napján délután 2 és fél9 óra között.
Az EFOTT egyetemi kampuszának számító UNIverzumban a felsőoktatási intézmények mellett a kiemelt oktatási és innovációs projektek, a civil szervezetek és a vállalati szektor szereplői is helyet kapnak. Az egyetemisták fesztiváljának estéin pedig olyan előadók koncerteznek majd a Velencei-tó partján, mint Azahriah, Majka, Krúbi, a VALMAR, Manuel, Dzsúdló, T. Danny, Lil Frakk, a BSW, Metzker Viki, a Margaret Island, az Irie Maffia, a Blahalouisiana vagy éppen a Punnany Massif.
Az idei EFOTT házigazdája az Óbudai Egyetem lesz, a központi gondolata pedig a digitalizáció, az innováció, a fenntarthatóság és a zöld energia felhasználása. Az EFOTT 2024 ígéretes programokkal és sokszínű élményekkel várja azokat, akik szeretnék kicsit más szemmel látni a nyári fesztiválok világát.