A Közlekedési Múzeum Északi Járműjavítóból elszállították a villamosokat
Egy új fejezet kezdődik a budapesti közlekedés történetben, ahogy megkezdődött a Zugligeti 1000-es sorozatú, 1061-es pályaszámú és az UV3 típusú, 3414 pályaszámú villamos motorkocsik teljeskörű restaurálása. A közlekedés történelmi és kulturális értékkel bíró járműveket az Északi Járműjavítóból szállították el, hogy részletes és teljes körű felújításuk megkezdődhessen – közölte a Magyar Műszaki és Közlekedési Múzeum az MTI-vel.
A múzeum tájékoztatása szerint az 1000-es és az UV3-as villamos motorkocsik az elmúlt két évben kerültek a múzeum gyűjteményébe a kormány által támogatott, kiemelt gyűjteményfejlesztési program keretében. Ez a lépés nem csupán az emlékek megőrzését szolgálja, hanem az ikonikus járművek restaurálásán keresztül lehetővé teszi, hogy az utókor is részese legyen a múltnak.
A két villamos motorkocsi felújítása párhuzamosan fog zajlani és több lépésben fogják végrehajtani. Az „ezres” esetében az acélváz restaurálása kezdetét veszi, míg az UV típusnál a vázszerkezet bontása és renoválása után következik a kocsiszekrények külső burkolatának helyreállítása, valamint a tetőszerkezet javítása. Ezután folytatódik az utastér, majd a vezetőállások és az elektromos rendszer helyreállítása. A restaurálás végén mindkét járművet szoborjárműként mutatják majd be az új állandó kiállítás keretében.
Az 1000-es sorozatú villamosok Budapest közúti vaspályáinak legnehezebb járművei közé tartoztak. A BKVT társaság rendelésére 80 darabot gyártottak a Kistarcsai Gép- és Vasútfelszerelési Gyár, valamint a Ganz üzemeiben 1911 és 1912 között. Ezek az erős motorral felszerelt járművek hosszú éveken át szolgálták Budapest legforgalmasabb villamosvonalait és hozzájárultak a főváros közlekedésének fejlődéséhez.
Az UV típusú villamosok pedig sajátos helyet foglalnak el a budapesti közlekedés történetében. Az UV3-as széria 375 darabos gyártásával a legnagyobb darabszámban készült magyar villamostípus volt. Az UV3-as sorozat 3414-es pályaszámú járműve az 1950-es évek stílusát és műszaki megoldásait idézi, melyek még ma is lenyűgözőek.
A restaurálásokkal a múzeum nem csupán a múltat idézi meg, hanem lehetőséget teremt az új generációknak, hogy közelebbről megismerjék Budapest közlekedési történetét és azokat az ikonikus járműveket, amelyek hozzájárultak a város fejlődéséhez.
A fotón az UV3 típusú villamos motorkocsit daru segítségével teszik fel a trélerre, előtérben az elszállításra váró Zugliget 1000-es motorkocsi a Közlekedési Múzeum Északi Járműjavítóban lévő telephelyén 2024. április 15-én. Ezen a napon Schneller Domonkos, a Magyar Műszaki és Közlekedési Múzeum főigazgatója tartott tájékoztatót a két régi villamos elszállításáról és restaurálásáról. Fotó: Máthé Zoltán / MTI