Folytatódik a nyúlhús fogyasztását ösztönzÅ‘ kampány, Budapest után a következÅ‘ állomása Debrecen és Kaposvár lesz – mondta a Nyúl Szakmaközi Szervezet és Terméktanács elnöke pénteken Budapesten, a soroksári Auchan áruházban tartott sajtótájékoztatón. Juráskó Róbert felidézte, hogy a nyúlhús fogyasztását ösztönzÅ‘ kampányt 2017-ben kezdték, hogy megismertessék a fogyasztókkal a nyúlhúst, olyan közelségbe hozva, hogy az emberek meg tudják vásárolni.
Kiemelte, hat év alatt jelentÅ‘s eredményt értek el: a Magyarországon előállÃtott nyúlhúsnak már 5-8 százalékát belföldi áruházak értékesÃtik, 2017-ben ez még 1-2 százalékot tett ki. Az ágazat éves szinten mintegy 4 millió nyulat vág le – tette hozzá a terméktanács elnöke. A nyúlhúst a 21. század fehérjeforrásának nevezte, amelynek alacsony a zsÃr- és koleszterintartalma. Ezért az idei „Nyúl-j bele” elnevezésű kampányban arra biztatott, hogy legalább hetente egyszer kerüljön a családok asztalára tápláló és Ãzletes nyúlhús.
Juráskó Róbert az MTI-nek elmondta, a következő néhány évben szeretnék elérni, hogy a termelésük körülbelül 15-20 százaléka a belföldi piacon maradjon. Hozzátette, hogy a terméktanács másik fontos célja, hogy a nyúlhúsnak is legyen kedvezményes, 5 százalékos az áfája.
Sándor Ferenc, a Tetrabbit Kft. ügyvezetÅ‘ igazgatója az MTI-nek elmondta: a cég 2008 óta bérelte, késÅ‘bb pedig megvásárolta egy olasz családi vállalkozástól a Baján található nyúlvágóhidat, ahol évente 2-2,2 millió nyulat vágnak le. Kiemelte, hogy a cég csak Magyarországon született, felnevelt nyulat használ fel. Termékeik 93 százalékát exportálják, a többit Magyarországon értékesÃtik. TermékkÃnálatukban az egész nyulak mellett a feldolgozott termékek is megtalálhatóak.
Varga László, az Auchan Magyarország Kft. tradicionális friss áruválaszték és beszerzési igazgatója hangoztatta: ha a fogyasztó tudatos és kifejezetten a hazai és egészséges termékekre koncentrál, akkor a nyúl nagyon jó választás. Jelezte, az Auchan áruházak nyúlhústermékei között a vásárlók januártól-decemberig válogathatnak.
Az Agrármarketing Centrum (AMC) az MTI-nek pénteken eljutatott közleményében ismerteti: tavaly Magyarországon két üzemben több mint 3,92 millió vágónyulat 10 335 tonna élÅ‘súlyban dolgoztak fel. A vágóüzemek 100 százalékban hazai előállÃtású, magyar nyulat kÃnálnak.
Magyarország az egyik legnagyobb nyúlhúsexportÅ‘r Európában. Magyar nyúlhús kerül többek között Németországba, Svájcba, Olaszországba, Spanyolországba, Romániába és Hollandiába. A belföldi nyúlhús forgalmazásról az AMC közölte, hogy mÃg 2020-ban 583 tonna, 2021-ben 711 tonna, 2022-ben már csaknem 750 tonna nyúlhús terméket értékesÃtettek a magyarországi üzletláncokon és nagykereskedÅ‘kön keresztül, fÅ‘ként 0,5 és 1 kilogrammos kiszerelésű konyhakész termékekként.
A rendezvénysorozat a Tetrabbit Kft. magyarországi nyúlhúsfeldolgozó cég támogatásával és az Agrárminisztérium, az AMC, a terméktanács, illetve az Auchan Magyarország közreműködésével valósul meg.
- Kapcsolódó receptünk: Nyúlcomb provanszi módra recept
MTI
fotó: stu_spivack / Wikipedia
[…] Folytatódik a nyúlhúsfogyasztást ösztönzÅ‘ kampány […]