beszélünk/ beszélnek mostanában az egészségturizmus jelentőségéről, nem titkolva, hogy ez lehet a magyar turizmus, sőt a magyar gazdaság egyik kitörési lehetősége.
S, ilyenkor mindenki szeme előtt megjelenik a csobogó víz, a lávakővel a hátán fekvő gyönyörű nő, a jacuzzi és sorolhatnám tovább.
Az elmúlt években sorra nyíltak a gyógyfürdők, de hogy ezeket fenn is kell tartani, hogy milyen drága ezeknek az üzemeltetése, erről a benyújtandó és elnyert pályázatok reményében elfeledkeztek.
Megépültek, működnek úgy-ahogy és bizony egyszer ki kell mondani, hogy a gyógyvizes létesítményekből ma már gyakorlatilag túlkínálat van, az egyik másik kérdés, hogy ebből hány kapcsolható be a nemzetközi turizmusba.
Van viszont a világban és itthon is egy jelentős réteg – sajnos egyre többen vannak – akik szívesen elutaznak, ha számukra a dialízis biztosítva van.
Azt sem mondhatjuk, hogy nincs itthon elegendő dialízis állomás, de ezek elsősorban a nagyvárosokban és nem az üdülőcentrumokban találhatóak. Pedig ma már vannak akár szezonális, mobil állomások is.
A krónikus vesebetegeknek és családjaiknak ugyanúgy szükségük van az utazásra és üdülésre, mint az egészségeseknek.
Veseelégtelenség esetén ez azért különleges feladat, mert a betegnek hetente háromszor fel kell keresnie egy dialízis állomást. ha ezt az állomást csak hosszú oda-vissza utazással lehet elérni, elvész a pihenés varázsa.
Ezt felismerve – és nem titkolva ennek anyagi előnyét, hiszen minden biztosító külföldön-belföldön fizeti a kezelést – külföldön minden jelentős üdülőhelyen épült egy üdülő, vagy szálloda, sőt üdülőhajó, – ahol kezelő állomás is van.
Miért írtam ezt le? Mert úgy gondolom, hogy mikor egészségturizmusról beszélnek az új kormányzat felelős vezetői – akik nagy része nem turizmusból érkezett – akkor érdemes erre is odafigyelni.
Egyszer majd írok a vakok turizmusáról is.
Murányi Péter
