ellenére, hogy egy online szakújság szerkesztője vagyok, időnként meglepetéssel, sőt mi több érthetetlenséggel fogadom, hogy hányan vannak, akik az internet megszállottjaivá váltak.
Tudom, hogy már az elektronikus levelezés, az internet nélkülözhetetlen, de azért tanulságul közreadok egy, a napokban nekem küldött történetet.
…Egy középvezető hajótörést szenved egy lakatlan szigeten. Fél évet eléldegél kókuszon és kókusztejen, és egész nap a tengert kémleli. Egyszer csak egy csónakban kiköt egy gyönyörű nő. Középvezetőnk megörül:
– Remek, végre valaki megmentett!!!
– Sajnos én is csak hajótörött vagyok, a sziget túlsó felén lakom.
– Milyen szerencsés, hogy a csónakkal jutott el a szigetre, talán megpróbálhatnánk eljutni innen.
– Nos a csónakot én építettem, bambuszból háncsból és levelekből. Ahogy a nap járásából és a csillagokból kiszámítottam, legalább 2 hétre vagyunk a legközelebbi lakott szárazföldtől, és ennyi ivóvíz nem fér a csónakba. Nincs kedve átjönni hozzám, biztos régen volt már társasága.
Át is eveznek a sziget másik felére. A középvezető teljesen le van nyűgözve, kikövezett út vezet egy csodálatos bungalóhoz.
– Iszik valamit? – kérdezi a nő.
– Köszönöm nem, elegem van a kókusztejből.
– Van egy saját lepárlóm. Egy Martinit?
A férfi teljesen döbbenten ül és kortyolgatja a Martinit.
– Gondolom, szívesen megborotválkozna, amíg én átöltözöm.
A középvezető szó nélkül átmegy a fürdőszobába, ahol két kiélezett kagylót talál. Mire megborotválkozik, a nő mindössze néhány liánba öltözötten fogadja:
– Gondolom, régóta egyedül van…
– Igen. – feleli bizonytalanul a férfi.
– És biztosan szeretne olyasmit csinálni, amit mar régen nem tett meg…
– Nem mondja, komolyan!? Megnézhetem az e-mailemet?!
