Közélet

Javaslat a Munka Törvénykönyve tervezett változtatásairól

A Vendéglátó  és Idegenforgalmi Szakszervezet véleménye 1.§.A Munka Törvénykönyve megalkotásának, létezésének mindenkori célja, hogy a munkáltató gazdasági erőfölényét kiegyensúlyozza, az első paragrafus pont ezt...

Életszínvonal: fényévekkel előttünk

A Központi Statisztikai Hivatal Győri Igazgatósága és a Burgenlandi Tartományi Hivatal Statisztikai Részlege által összeállított kiadványból feketén-fehéren kiderül mindaz, amit mi is látunk, tapasztalunk....

SZÉP és sztrájk

A Vendéglátó  és Idegenforgalmi Szakszervezet 2011. június 22-én tartotta soron következő Elnökségi ülését, amelyen a témák között a következők szerepeltek. Dr. Mosonyi József elnök úr...

Mi a titok – sikeres vezetők

Akivel minden embertípus szívesen tárgyal, tisztelik, még akkor is ha meghiúsul az együttműködés, és érezhető a win-win helyzet elérésére való törekvése minden esetben, őrá...

Elsózott adó

Az új adó paradox módon összességében negatív hatást is gyakorolhat a költségvetés adóegyenlegére, hiszen amennyiben az áremelkedés a fogyasztás 10 százalék körüli visszaeséséhez vezet...

Megkezdődhet a Szakmai Útlevél tesztelése

A Turizmus-Vendéglátás Ágazati Párbeszéd Bizottság képviseletében Kovács Pál vett részt az EFFAT-HOTREC Társadalmi Párbeszéd Irányító Testületének június 8-i ülésén, Brüsszelben. Az ülésen Kerstin Howald, az...

MUISZ tavaszi közgyűlés

Nagy részvétellel megtartotta tavaszi közgyűlését a MUISZ, amelyen ezúttal felszólalt néhány társintézményi vezető is. Elsőként Horváth Gergely az MT Zrt. vezérigazgatója ismertette a részvénytársaság...

VISZ júniusi elnökségi ülés

A Vendéglátó és Idegenforgalmi Szakszervezet (VISZ) 2011. június 22-én tartja soron következő  (kibővített) Elnökségi ülését, amelyen többek között szó lesz a Kormány 55/2011 (IV.22.)...

A SZÉP biztos

Körtvélyessy László  Andrást nevezte ki május 15-től november 15-ig a Széchenyi Pihenő  Kártya (SZÉP Kártya) kibocsátásával és felhasználásával kapcsolatos feladatok ellátására miniszteri biztossá Matolcsy...

Higiéniai kézikönyv

A Turizmus-Vendéglátás ÁPB munkaadói és munkavállalói képviselője részt vett a május 4-én Brüsszelben megtartott EFFAT-FERCO (EU szintű Közösségi Étkeztetés Ágazati Párbeszéd Bizottság) munkabizottsági megbeszélésén,...

Legfrissebb

Országos Michelin-válogatás mutatja be Lengyelország gasztronómiai sokszínűségét

Megjelent a Michelin Guide 2026-os lengyelországi kiadása A Michelin Guide 2026-os lengyelországi kiadása új fejezetet nyitott az ország gasztronómiai és...
- Advertisement -

Blaze Bayley, Gus G és az Alestorm is fellép az idei TÁBOR Fesztiválon

Négy nap rock és metal a Balaton-parton: augusztus végén ismét Alsóörsre költözik a TÁBOR Fesztivál Augusztus 26. és 29. között...

Megújult a veszprémi Kisszeminárium

Több évszázados kódexek, ősnyomtatványok és középkori oklevelek kerülnek a veszprémi várnegyed megújult épületébe A veszprémi várnegyed egyik történeti épülete, a...

UNESCO világörökségi helyszín lett Alvar Aalto sunilai lakónegyede Finnországban

A Sunila lakónegyed az Aalto Works világörökségi sorozat részeként kapott nemzetközi védelmet Az UNESCO Világörökségi Bizottsága 2026. július 26-án felvette...

GSZT ajánló

Tadej Pogačar öt kedvenc kerékpáros útvonala Szlovéniában

Szlovénia kerékpáros paradicsomát Tadej Pogačar útvonalai mutatják be az...

Az Egyesült Államok nyerte a Bocuse d’Or Americas 2026 versenyt

Öt csapat jutott a 2027-es lyoni világdöntőbe 2026 július 26-án...
- Advertisement -

Ez is érdekelhetRELATED
kapcsolódó cikkeink

Berlin új támogatási időszakot indított a fenntartható konferenciák ösztönzésére

Berlin új finanszírozási időszakot nyitott meg a Conference Fund...

A flynas légitársaság Budapest – Rijád járatot indít

Szaúd-Arábia fővárosába indít közvetlen járatot Budapestről az új légitársaság,...

Henley Passport Index 2026 útlevél minősítés

Tovább nőtt a globális utazási szabadság, miközben romlik a...