Nagyné Vass Éva pár éve a kecskeméti fürdőfejlesztési program egyik zászlóvivője volt, ma pedig az ország turizmus- marketingjéért felelős állami vállalat a Magyar Turizmus...
Egy évek óta húzódó probléma megoldására kerülhet sor most a Fővárosi Önkormányzat és szervezetei jóvoltából. A BTSZK Nonprofit Kft. Első Budapestinfo Nap elnevezésű konferenciáján...
Bús Balázs, Óbuda-Békásmegyer polgármestere a III. kerület fejlesztésének - többek között - egyik legfontosabb területének a turizmust tekinti. Az önkormányzat évekkel ezelőtt célul tűzte...
A sokadik terv is elkészült a Liszt Ferenc Nemzetközi Repülőtér körüli közlekedési állapotok felszámolására. Ma még minden budapestinek van oka pironkodni az ide érkező...
A kisebb szálláshelyek is elkezdtek gondolkodni azon, miként tudnának megfelelni az üdülési csekket váltó SZÉP-kártya állította követelményeknek, a pos-terminálok tesztje jelenleg is zajlik −...
Debrecen várossá válásának 650. évfordulójához kapcsolódva egy varázslatos vonatút során a város idegenforgalmi szakemberei úgy döntöttek, hogy ízelítőt adnak a környék történelmi örökségéből, kulturális...
„Észak-alföldi fürdőtúra” elnevezéssel kezdetét vette a Magyar Turizmus Zrt. Észak-alföldi Regionális Marketing Igazgatóságának forgalomélénkítő nyári kampánya. A nyereményjátékkal egybekötött akció során tizennégy, a régióban...
Amennyiben a parlament elfogadja az Országgyűlés költségvetési bizottságának módosító indítványát, az üdülési csekk kikerül a kedvezményesen adózó béren kívüli juttatási körből október elsejétől. Ennek...
A világon elsőként Magyarországon helyezték üzembe azt a fényképező rendszert, amellyel az utazók saját magukról készíthetnek nagyfelbontású fotókat a legszebb turisztikai pontokon. A shotfromU...
Van-e megfelelő nagyságú pihenőhely? Tiszta, rendezett-e a partszakasz? Megfelelő-e a füvesítés, parkosítás? Gondoskodtak-e öltözőhelyiségekről, illemhelyekről? Többek között ezekre kíváncsi az ÁNTSZ, amikor a kijelölt...
A Dobó téren nyitott éttermet egri borvidék borászata
Eger történelmi belvárosában, a város egyik legforgalmasabb turisztikai csomópontján, a Dobó tér...
Egyedi koncepcióval új designhotel nyílt a belváros szívében
Budapest szállodapiaca újabb szereplővel bővült: megnyílt a Mamaison Vibe Hotel Downtown Budapest,...
Történelmi és spirituális útvonalak a kereszténység nyomában
A húsvéti időszak egyre gyakrabban jelenik meg kiemelt utazási szezonként a kulturális és...
Bemutatkozik az erdélyi gasztronómia a Taste of Transylvania fesztiválon, Szentendrén
Az erdélyi konyha sokszínűsége, alapanyagai és hagyományai kerülnek fókuszba a...