Ha valaki ügyes és figyel, tesz az általános apátiára, depresszióra, sőt még a svájci frankra meg a tőzsdei medvére is – nem habozik, a spórolt pénzén belefog valamibe. Na, nem kúpesztergát vesz rajta, hogy hajnaltól késő estig robotolva előállítson valamit, amivel házalni kell, hanem bátran társaságot alapít.
Több példa bizonyítja, hogy azzal lehet hasítani. Például a kicsinyke tőkével alapított vállalkozás kéz alatt megvesz egy őrző-védő céget, amelyik azután sorra nyeri a tendereket, mert az állam benne bízik, márpedig védeni valamit bizalmi ügy, logikus tehát, hogy látva mindezt, a bizalom átterjed a magánszektorra is, a vállalkozás virágba borul. Vagy az összekuporgatott félmillió – bizonyos áttételekkel – lám, elég lehet arra, hogy megvegyük a fél Balatont, és opciót szerezzünk a Hunguestre. Szóval érdemes nyitva tartani a szemünket.
A 2000-es évek közepétől az SCD Group sorra vásárolta meg a tavat övező megyei idegenforgalmi hivatalok utódcégeit, s velük a legszebb part menti ingatlanokat, amelyekre a szocializmus hallatlan üzleti érzékkel olcsó kempingeket telepített. A sátorhely most is ideális, mert könnyű eltakarítani, nincs annyi gond vele, mint mondjuk egy panelszállodával.
Születtek is a megatervek, gigaprojektek. A konferenciák vetített képes bemutatóin az előadók merész hasonlattal éltek: a térség fejlesztésére olyan európai tavak szolgálnak példaként, mint a Boden-, a Genfi- vagy a Garda-tó. Nem csoda hát, hogy a Balaton-törvény is az SCD szája íze szerint készült, minden készen állt tehát a megvalósításra, amely mégis egyre csúszott, holott a holding nőttön-nőtt, mindent megvett, ami útjába került, tavaly pedig opciót szerzett a hajdani szakszervezeti üdülők megvásárlására is.
Tehát válság ide, válság oda, semmi sem jelezte, hogy pénz-, illetve hitelszűkében lenne a vállalkozás, amely közben kiegészült a Quinlan Private szintén személytelen külföldi tőkés csoportjával.
Igaz, közben az ember fia elgondolkodott azon, hogy milyen furcsa a magyar politikusok kíváncsisága: az egyik projektnél gyanús nekik minden, de legfőképpen a rejtélyes tulajdonos, netán sötétben bujkáló offshore lovag, máskor pedig egy-kettőre napirendre térnek azon, hogy transzparenciáról szó sincs, létezik egy mikrofonhoz álló ember, és ő személyesíti meg a haza egyik legféltettebb kincsének, a Balatonnak titokzatos tulajdonosait.
Most meg előkerül a snájdig Nagy Gábor és vele egy 500 ezer forint tőkével alapított zalaegerszegi kft., amelyet a közelmúltban jegyeztek be, a vállalkozó pedig közli: az általa képviselt cég veszi meg opcióstul Magyarország legértékesebb turisztikai portfólióját.
A bejelentett székhelyen, az Ady Endre utca 4. szám alatt ugyan még senki sem tud a frissiben alapított Turisztika Hungária nevű korlátolt felelősségű társaságról, de annyi kiderül, hogy a többmilliárdos üzletnek vannak gazdái, csakhogy – idézve a cégvezetőt – „a társaság nem a tulajdonosai által szeretne megjelenni a nyilvánosság előtt”. Aha! – ingatja fejét a mindenütt visszásságot szimatoló polgár, akinek ébersége talán egyedül Budai Gyuláéhoz hasonlítható. Szóval a túlhitelezett, sok mindenbe belevágó SCD helyett ez a szintén rejtélyes kft. juthat majd állami gigahitelhez! Mert arról van szó, hogy nem sopánkodni kell, hanem belefogni valamibe.
A többi megy magától.
