Litvániából érkeztek Szolnokra szakácsok abból a célból, hogy megismerkedjenek a magyar gasztronómiával és megtanulják a hagyományos ételeink készítését. Szeretnék ugyanis megnyitni Livánia első igazi magyar éttermét.
Fázósan húztuk össze pulóverünket aznap, amikor a Tiszaligetben találkoztunk a litván fiatalokkal. Nekik szemmel láthatóan melegük volt: rövid shortban, nyári ruhában üldögéltek a kertben. Csodálkozó tekintetünkre csak annyit mondtak, otthon jóval hűvösebb van, ezt a 22 fokot szinte kánikulának érzik. A tíz ifjú szakács persze nem az időjárás miatt látogatott el hazánkba, hanem azért, hogy megismerve a magyar konyhát, népszerűsítsék azt Litvániában. Nem titkolt céljuk, hogy egy tekintélyes receptgyűjteménnyel és tisztes gyakorlati tudással térjenek haza, majd nyissanak egy magyar éttermet.
-Litvániában ugyanis egyetlen magyar vendéglátóhely sincsen – mondja Marius, az állandóan vidám szakácsfiú. A csinos, szőke Jurga (aki két évet töltött Szolnokon az Olaj csapatában kosárlabdázó férje oldalán) hozzáfűzi, igenis létezik hazájukban egy „Magyar Étterem” nevű hely. Amikor hazatérésük után a családdal nosztalgiázni akartak, ellátogattak ide. Már az étlap végigolvasásakor látták, az étteremnek csak a neve magyar, az ételek még csak köszönő viszonyban sem voltak az itteni finomságokkal.
A vendég szakácsok elmesélik, alig hallani odakint Magyarországról, a konyhánkról pedig végképp semmit nem tudnak az ott élők. Hihetetlen, de a litvánok még a gulyást és a Dobos-tortát sem ismerik! Ezen nem kell csodálkozni, ugyanis a litván és a magyar gasztronómiában alig van kapcsolódási pont, kevés a hasonlóság. Jóval kevesebb fűszert használnak a litvánok és ismeretlen néhány alapanyag is. Például a túró. Ha van is náluk ez a tejtermék, az nem olyan, mint az itteni.
– A túrós csusza például… hát az nagyon furcsa volt – meséli diszkréten negatív élményeit egy másik ifjú hölgy, Ana. – És a chilis-bab…! Bár tudom, hogy ez nem egy speciálisan magyar étel, de Jézusom, hogy lehet ennyi fűszert beletenni egy ételbe?! – néz ránk kérdően. Majd elmagyarázza, tulajdonképpen ők sem dobták ki a fűszereket, de megelégednek egy csipetnyivel, míg mi egy „marékkal” használunk.
A tíz fiatal litván szakács közel egy hónapot tölt Szolnokon, hogy megismerkedjenek a magyar konyhával és annak hírét vigyék országukba. Fotó: Mészáros János A tíz fiatal litván szakács közel egy hónapot tölt Szolnokon, hogy megismerkedjenek a magyar konyhával és annak hírét vigyék országukba.
– A rántott sajt, az viszont különlegesen finom, ilyet még soha nem ettünk!- teszi hozzá Ana, aki azt is megosztja velünk, hogy ők is készítettek litván hagyományos ételt a magyar szakácsoknak: darálthússal töltött krumplit, a cep linit, ami nagy sikert aratott Szolnokon. Bár néhány magyar kolléga finoman megkérdezte, vajon sülés közben hová tűntek a fűszerek a húsból?
– Nem lesz könnyű dolgunk megszerettetni a magyar konyhát honfitársainkkal – ingatja a fejét Lina, egy másik szakács hölgy.
– Meg kell találnunk az arany középutat. Ami biztos: a csípős paprika krémet, az Erős Pistát én biztosan nem használom, attól még a fejem is lángol – nevet a lány.
Bár a fiatal szakácsok még csak két hete vannak Szolnokon, a város különböző éttermeiben megtanulták, hogyan kell elkészíteni például a húslevest, a csirkepaprikást, a túrógombócot és persze a gulyást. Reményeik szerint ugyanis ezekkel a finomságokkal lehet hazájukban hatalmas sikert aratni – ha megnyitják majd az első magyar éttermüket.
Vajon mi lehet egy Litvániából érkezett szakácsnak az első szava, melyet megtanul? Úgy van: a finom! Ezt a szót esténként gyakran használják a vendégek, főleg akkor, amikor a jóféle magyar gyümölcspálinkákat kóstolgatják. Persze szigorúan csak azért, hogy feltérképezzék, mely röviditalok lehetnének népszerűek hazájukban, az új étteremben. Litvániában ugyanis gabonából készítenek ízetlen, de nagyon erős szeszt, mely meg sem közelíti a mi illatos pálinkáink aromáját. Már csak a gyönyörű magyar lányokkal kell megismerkedni a szakácsfiúknak..
Szoljon.hu
