Braille térkép terepasztalt avattak Hévizen

A Fehér Bot Napján, 2013. október 15-én Hévízen, a Festetics téren avatták fel a Hévízi gyógytavat és a közvetlen környezetét megmintázó Braille Térkép Terepasztalt.

Braille térkép terepasztalt avattak Hévizen

A domborművet a Hévíz TDM Egyesület pályázati forrásból állíttatta, és Papp Gábor Hévíz Város Polgármestere avatta fel, aki így köszöntötte a megjelenteket:

– Magánemberként és városvezetőként egyaránt meggyőződésem, hogy nem az év egyetlen napján kell figyelmet szentelni azon embertársainknak, akik problémákkal küzdenek, akik valamilyen módon hozzánk, egészséges emberekhez képest valamiben sérültek. Abban a szerencsés helyzetben vagyok, hogy magánvéleményemet polgármesterként is tudom képviselni, és képviselő társaimmal figyelemmel tudunk lenni sérült társaink helyzetének javítására.

Hévízen, a gyógyászat fellegvárában, ott, ahol a város egy világhírű gyógy-tóval büszkélkedhet, nem is lehet ez másként. Ebben az önkormányzati ciklusban úgy érzem, sokat tudtunk tenni a fogyatékkal élők életfeltételeinek javításáért. Az, hogy az új épületeket, vagy a felújítás alatt lévőket mozgáskorlátozottak számára is megközelíthetővé tesszük, hogy az intézményekben a helyiségeket braille írással is feliratozzuk, vagy felfestjük a gyengén látók közlekedését segítő jeleket, ma már alapkövetelménynek számít, úgy vélem. Városunk ezen felül törekedett arra, hogy a mozgáskorlátozottak számára alakítsa át, adja át a belváros tóbejárathoz közeli parkolóit, hiszen nekik a legnehezebb megközelíteni azt a tavat, azt a gyógyászati részleget, melyre nélkülözhetetlen szükségük van.

A város közlekedési koncepciójának átalakítása során, a nemrég elnyert közösségi közlekedés fejlesztését javítani hivatott pályázatunk segítségével a helyi járatú közlekedés feltételeit is meg tudjuk teremteni, mely ugyancsak igen nagy lépés fogyatékkal élő társaink közlekedési lehetőségeinek javításához. A most átadni kívánt térkép megalkotását is örömmel támogatta önkormányzatunk, hiszen a tájékozódásban rendkívül sokat segít majd a gyengén látó társainknak.

Bízom benne, hogy nemcsak a városvezetés, de minden embertársunk empátiával, segíteni akarással közelít azok felé a jövőben is, akiknek élete valamilyen okból nem tud a megszokott, egészséges mederben folyni – mondta köszöntőjében a polgármester.

A terepasztal létrehozásának előzményeiről, annak fontosságáról Horváth Orsolya, a Hévíz TDM Egyesület elnöke szólt:

– A Hévíz TDM Egyesület céljai közé tartozik a hévízi vendégek komfortérzetét biztosító szolgáltatások megteremtése, ezt hivatott elősegíteni a vakok és gyengénlátók számára elkészült speciális terepasztal is. A Braille térkép terepasztal a Hévízi-tavat ábrázolja Braille írással kiegészítve, így a látássérültek számára is jól érzékelhetővé, olvashatóvá válnak a megjelenített információk. További különlegessége, hogy az alkotó a valós domborzati viszonyoknak megfelelően a tó medrét és a barlangforrást is kidolgozza, így az kitapinthatóvá válik mindenki számára.

Horváth Orsolya azt is elmondta, hogy a projekthez kapcsolódik egy kétnyelvű, gyengénlátóknak szóló marketing kiadvány elkészítése is.

A terepasztal fontosságáról, és annak gondoskodó szerepéről pedig Molnár Béla a Vakok és Gyengén látók Zala Megyei Egyesületének elnöke beszélt.

Elmondta, hogy mennyire példamutató Hévíz abban, hogy figyelmét nem csak a város lakói felé, hanem a vendégek és a gyógyulni vágyók felé és fordítja. Hisz abban, hogy ez a hely nem csak a gyengén látó és vak emberek számára lesz csodálatos élmény, hanem mindenkinek, aki ide látogat. Reméli, hogy idő múltán találkozóhellyé válik, és csak úgy emlegetik majd: „találkozunk a terepasztalnál”.

Ezután Weszely Ernő vak harmonikaművész Ray Charles dalával köszöntötte a megjelenteket.

A braille terepasztalt Kalmár Katalin szobrászművész készítette el, akit ötletpályázatot követően bíztak meg a terepasztal elkészítésével.

A várvölgyi kötődésű szobrászművész olyan különleges ötlettel állt elő, ami egyértelműen elnyerte a készíttetők, valamint a város tetszését. A gyógytó medrét ugyanis a valóságnak megfelelően alakította ki, a forrásbarlangot is kidolgozva. A teljes meder a kifolyókkal együtt vízzel feltölthető, így hűen ábrázolja a méltán híres hévízi tavat.

A terepasztal az NYDOP-2.3.1/B-11-2011-0006 számú, TDM együttműködés továbberősítése Hévízen az „élet forrásánál” c. pályázat keretében került felállításra.

A pályázat 2010 novemberétől 2013 november végéig tart Hévízen, és csaknem 50 projektelemből áll. Jelen pályázat egyik kiemelt célcsoportja a vakok és gyengénlátó emberek, legyenek akár helyiek, ide látogató magyarok vagy külföldi túristák. Az ő tájokozódását segíti e pályázat keretében nem csak a mai napon felállított terepasztal, de a mai napon kiadott gyengénlátó prospektus is, ami két nyelven mutatja be városunkat az ide érkező gyengénlátó vendégek számára.

A Hévízi TDM Egyesület reméli, hogy a felállított terepasztallal méltó módon csatlakozott ahhoz az országos törekvéshez, hogy mind több településen törekszenek e hátrányos helyzetben lévő embertásainkért többet tenni. Ezt bizonyítja, hogy már a felállítás tömegeket vonzott a környékre és a leleplezést követően még sok ideig nem lehetett megközelíteni sem az alkotást, a ’látó kezek’ sűrűjében.