Gyors, hatékony, kézenfekvő – a bankkártya használat mellett ezek a legfőbb érvek, de a nagy kérdés az, hogy kinek is éri meg igazán. Az átlag számlatulajdonosnak fogalma sincs arról, milyen ügyleteket jelent a kártyahasználat, illetve a bankszámlához kötődő egyéb költségekről. Ha mélyebben belenézünk a rendszerbe, könnyen felfedezhetjük, hogy óriási jövedelemszivattyú a rendszer az országon és az egyes embereken is – jelentette ki Varga István, a Magyar Nemzeti Bank felügyelőbizottságának tagja a Reggel a Dunán című műsorban. Hozzátette: az üzleti haszon mellett a kártyahasználattal megszerezhető információk ugyanolyan értékesek, mint a nyereség.
Hazánkban három társaság működteti a közel kilenc millió kártyát. A Mastercard az összforgalom hetven, a Visa huszonnyolc, az AmEx pedig mindössze két százalékot bocsátott ki. Ezek a társaságok minden egyes műveletről az összes információt kiemelik és felhasználják. Ezekből az adatokból nem az egyes emberekre vonatkozó információk a lényegesek, hanem az egész gazdaságra vonatkozó következtetések fontosak akár gazdaságpolitikai, akár politikai vonatkozásúak – hangsúlyozta a felügyelőbizottság tagja.
A kártyahasználat jelentős költséget generál az eladónak és a vásárlónak is, ugyanis a folyószámlán kamatmentesen tartjuk a pénzünket. Magyarországon, a folyószámlákon mintegy háromezer milliárd forint van, így a bankrendszer évente mintegy kétszáz milliárd forintnyi kamatra tehet szert. A folyószámlán ezért érdemes minél kevesebb pénzt tartani, és más befektetési lehetőséget keresni, ami kamatozik.
A kártyás vásárlások esetén az eladó 1-3%-os jutalékot fizet a kártyatársaságnak. Az EU az uitóbbi időben keményen fellépett a magas jutalékok miatt, ezért mára átlagosan a tranzakciók után 2%-ot fizetnek az eladók. A magyarországi kártyaforgalom ezerhatszáz milliárd forint, két százalékos jutalommal számolva a három társaságnak harminckétmilliárd forint a bevétele. Emellett fizetünk a kártya birtoklásáért, az automatában való használatért. Évente mintegy 330 milliószor használjuk a kártyákat.
Varga István szerint a kártya, mint elektronikus elszámolási eszköz lehetne olcsó, de nem a mai rendszerben. Az MNB saját tanulmányaiban azt feszegeti, hogy a mai kártyatársaságok technikájának és eszközeinek felhasználásával közpénzből növeljük az elfogadóhelyek számát, így azonban még több jövedelem kiemelésre teremtünk lehetőséget.
A jelenlegi rendszert lecserélhetnénk, ha az állam saját kártyarendszert építetne ki. Az állam felelőssége, hogy ezt ne engedje a nagy jövedelemszivattyúk rátelepedését a gazdaságra, hanem a nemzetgazdaság érdekeinek megfelelően teremtse meg annak feltételeit, hogy olcsó fizetőeszközzel, gyors pénzforgást hozhassunk létre. Például a soproni kékfrank pont ezt akarja, hogy helyben, gyors pénzforgást teremtsen, és ne engedje minden műveleten keresztül lehámozni az abban rejlő jövedelmet.
Az MNB azt mondja, hogy a kékfrank nagyon kockázatos, mert könnyebb hamisítani, miközben valamennyi címlete ugyanolyan védett, mint a legvédettebb forint fizetőeszköz, azaz a húszezer forintos. A kékfrank esetében még az ötszáz forintos is ugyanolyan védett, az MNB ezt tudja, mégis az ellenkezőjét állítja, mert le akarja járatni. Elég jelentős a helyi fizetés és elszámolás forgalom, éppen ezért érdemes olyan eszközöket használni, amivel ezt olcsóbban tudjuk élénkíteni, ha a fedezet kamatozik, akkor a zsebünkben nem inflálódik a forint.
