Arany-Fakanál

Szentendrén most már egyértelmű, melyek a legjobb éttermek. Az Arany-Fakanál jelzi a betérő vendégnek, hogy jó helyen jár-e, ugyanis átadták a város legjobb éttermeinek az Arany – Fakanál díjakat.

átadták az arany fakanál díjakat

Szentendre éttermei és a városért tenni akaró lokálpatrióták a szokásos téli „uborkaszezon” elkerülésére és a város gasztronómiai hírnevének javítása érdekében indították el a „Keresd az arany fakanalat!” elnevezésű gasztronómiai versenyt. A kezdeményezés célja volt, hogy a szentendrei éttermek bemutathassák tudásukat, és minőségi, éttermük arculatához illő különleges ételeket kínáljanak nemcsak a turistáknak, hanem Szentendre lakóinak, a környékbelieknek és persze a Budapestről érkezőknek is.

A lelkes szentendrei lokálpatrióta Lehoczky János díszműkovács-iparművész, az ötletgazda elmondta: reméli, hagyományt teremt az Arany- Fakanál versenye, és nemcsak a vendéglátásnak, hanem a város kereskedelmi forgalmának is jót tesz majd.

Az adventi, a farsangi és a tavaszi időszakban megrendezett versenyen résztvevő éttermek háromfogásos, egységesen 2890 forintért kínált menüt állítottak össze egy ajándék itallal az ünnepi aktualitásoknak, illetve ízlésüknek, profiljuknak megfelelően.

Az akció emblémáját – az arany fakanalat – minden versenyző kiakasztotta az épülete elé, ezzel jelezve a vendégek számára, hogy a város gasztronómiai versenyében résztvevő étterembe térnek be.

A szakmai értékelést négytagú zsűri (Török István, Bálint Bence, Wigand Ferenc, Gyurasza János) végezte próbavásárlások alapján, melynek szempontjai voltak egyebek mellett: az adott étterem környezetének kulturáltsága, a menü szakszerű és az étterem stílusának megfelelő összeállítása, az ételek tálalása és minősége, a felszolgálás szakszerűsége, valamint a pincér teljesítménye.

A versenyben a következő szentendrei éttermek vettek részt: Bar Centro étterem; Barcelona Restaurant & Tapas Bar; Corner Étterem; El Mariachi Étterem; Görög Kancsó Étterem; Kereskedőház Étterem; Művész Étterem; Promenade Étterem; Rab Ráby Étterem; Trattoria Cardinale Étterem és Pizzéria.

A Művészet és Mámor Borszalon szervezésében megrendezett díjátadó ünnepségen végül nem hirdettek konkrét győztest. Ugyanakkor a zsűri szerint így is „igazságos és jó döntés született”, a nyertes éttermek a maguk kategóriájában, stílusában a legjobbat hozták. És azért sem lenne igazságos egyetlen győztest hirdetni – állították a zsűritagok -, mert nem lehet egy kockásterítős vendéglőt egy tapas bárral, vagy éppen egy damasztabroszos éttermet egy pizzériával összehasonlítani.

A versenyben végül hat díjazottat hirdettek: Bar Centro Étterem; Barcelona Restaurant & Tapas Bar; El Mariachi Étterem; Görög Kancsó Étterem; Művész Étterem; Trattoria Cardinale Étterem és Pizzéria.

Különdíjban részesültek: Bar Centro Étterem; Barcelona Restaurant & Tapas Bar; El Mariachi Étterem; Görög Kancsó Étterem; Kereskedőház Étterem; Művész Étterem; Promenade Étterem; Trattoria Cardinale Étterem és Pizzéria. A különdíjat a Schnitta Sámuel Magyar Éttermi Kultúráért Egyesület nevében az egyesület elnöke, Török István adta át.

A különdíjat több szempont alapján osztották. A megítélésben szerepet játszott egyebek mellett a pincérek segítőkészsége, stílusa is. Török István ennek a szempontnak a fontosságát egy Gundel Károlytól, a hazai vendéglátás egyik legnagyobb alakjától származó idézettel támasztotta alá: „Amelyik pincér nem tud mosolyogni, jobb, ha vendégnek születik.” A zsűritag a díjazott éttermeknek arra is felhívta a figyelmét, hogy egyesületet kellene alapítaniuk, mert közösen nagyobb sikereket érhetnének el, és együtt építhetnék a város gasztronómiai hírnevét.

Dr. Dietz Ferenc Szentendre első embere a díjkiosztón elmondta: nagyon jó visszhangra talált a városban a rendezvény, voltak, akik busszal, szervezetten jöttek el Szentendrére, hogy részt vegyenek a versenyen. A polgármester úgy fogalmazott, hogy korábban is voltak jó éttermek a városban, de a hírük alig-alig volt ismert, s ezen a helyzeten változtathat most az Arany Fakanál verseny. Dietz Ferenc hozzátette: a megmérettetés másik célja a minőségi szelektálás volt, annak érdekében, hogy végül csak a legjobbak maradhassanak talpon a vendégekért folytatott piaci versenyben. A polgármester örömmel tapasztalta, hogy a verseny megmozgatta a helyieket, de még a Visegrádiakat, Pomáziakat, Budakalásziakat is, és persze legfőképpen a helyi vendéglősöket.

Lehoczky János a verseny ötletgazdája a díjátadó után a Heti Válasz Online-nak úgy fogalmazott: a verseny kezdeményezői azt szeretnék elérni, hogy ne egymás ellenfelei legyenek ezek az éttermek, hanem mindegyik valami mást, saját stílusának megfelelőt, különlegeset nyújtson a vendégeinek, épüljön bár a kínálata akár a magyar, az olasz, a spanyol vagy éppen a görög gasztronómiára . A megmérettetés célja egyértelműen az, hogy minél több helyen lehessen jó minőséget kapni, és így újra csábító program legyen kijönni Szentendrére. Azért van erre szükség – tette hozzá Lehoczky János -, mert az elmúlt években sajnos mindinkább elmaradtak Szentendréről a budapesti ízvadászok, és a környékbeli látogatók. Lehoczky János a gasztronómiai verseny egyik kezdeményezőjeként úgy fogalmazott: az Arany-Fakanál ötlete azért született meg, mert tíz éve még alig mert ismerőseinek szentendrei éttermet ajánlani, mostanra pedig a versenynek köszönhetően kiderült, hogy igenis vannak jó vendéglők, újak és régiek is a városban.