Hova utaznak idén a magyarok?

Egy frissen nyilvánosságra hozott kutatás eredményeiből kiderül, hogy ebben az évben, hol is fogják a magyar emberek, családok a szabadságukat tölteni.

 

{module 221}

Felmérték a magyarok idei utazási tendenciáit, és a kutatás eredményeit nyilvánosságra hozták. Ennek alapján látható, hogy az utazni szándékozó magyarok többsége márciusban már nekifogott a nyaralás megtervezésének: öt válaszadóból négy már eldöntötte, hogy megy-e idén nyaralni, és konkrét elképzeléssel is rendelkezik leendő úti céljáról.

A még március végén végzett reprezentatív kutatás egyrészt a kedvenc úti célpontokat vizsgálta, másrészt arra kérdeztek rá, hogy az utazók milyen előkészületeket tesznek nyaralás előtt. A válaszok alapján a legtöbben (46 százalék) belföldi nyaralást is terveznek, és a megkérdezettek körülbelül negyede (23 százalék) várhatóan külföldre is utazik majd. Ugyanakkor minden negyedik válaszadó idén nem utazik el nyáron a jelenlegi tervei szerint.

Ha kizárólag a nyaralást tervezők táborát nézzük, akkor közülük 60 százalék belföldön pihen majd, további egyötödük külföldre megy nyaralni, a maradék 20 százalék pedig
belföldi és külföldi kikapcsolódást is tervez.

A külföldi célpontok közül továbbra is sláger Horvátország, a külföldre utazók egynegyede a szomszédos tengerparton tölti majd szabadságát. A második és harmadik leggyakoribb külföldi nyaralási helyszínek az olasz és görög tengerparti mediterrán területek. A korábbi népszerű nyári helyszínnek számító Egyiptom és Tunézia már csak a válaszadók 4-4 százalékának szerepel a tervei között.

A felmérés arra is rávilágított, hogy a vakációra készülők közül sokan önállóan, előre foglalnak szállást (a válaszadók 54 százaléka), több mint negyedük baleset biztosítást is köt, viszont védőoltást csupán elenyésző hányaduk vesz fel. Utóbbira azért hívja fel a figyelmet a közlemény, mert a legnépszerűbb utazási célpontoknak számító mediterrán országokban gyakori fertőzésnek számít a hepatitis, így az ide utazóknak érdemes kombinált, hepatitis A és B elleni vakcinát kérniük, hogy biztonságban legyenek a nyaralás alatt.

Az utazáshoz kapcsolódó biztosításkötési szándékot vizsgálta egy másik felmérés, amelyet a GfK Hungária piackutató készített szintén márciusban. Ebből kiderül, hogy a biztosításkötést leginkább az úti cél, az utazás módja és a hossza befolyásolja.

Az öt napnál hosszabb időre külföldre utazók 90 százaléka köt utasbiztosítást. A megkérdezettek kétharmada szerint érdemes ilyen jellegű biztosítással élni, főként távoli úti cél, vagy repülős utazás esetén.

(Zamody Gábor, idegenforgalmi szakértő)

{module 221}