Malév után

Nagy érdeklődés kísérte az Utazás Kiállítás kísérő rendezvényét, amelyben Molnár Gabriella a MUISZ elnöke ismertette a Malév leállása utáni helyzetet, szövetségük állásfoglalását és elvárásait.

 

{module 221}

A MUISZ véleménye szerint a nemzeti légitársaság leállása hosszú távon beláthatatlan károkat okozhat nem csak az utazási irodáknak, hanem az egész idegenforgalmi ágazatnak és ez által az ország gazdaságának. Számításaik szerint a konkrét gazdasági károk mellett akár 1000 utazási irodai dolgozó is elveszítheti az állását.
A helyzet különösen kínos volt az utazási irodák számára, amikor meglepetésszerűen bejelentették a Malév teljes leállását. A hírek szerint abban a pillanatban 757 ezer lefoglalt és kifizetett jegy volt, ebből mintegy 230 ezret magyar utazási irodák adtak el. Sok éves kialakult gyakorlat alapján mondható, hogy a Malév jegyek 80%-át utazási irodák értékesítették, amely nem csak egyéni és üzleti utazóknak, hanem csoportos foglalások formájában is jelentkezett.

Magyarországon jelenleg 90 IATA jogosultsággal rendelkező utazási iroda működik. A Malév csőd őket érinti leginkább, de több száz rajtuk keresztül egyéni utasoknak vagy csoportoknak foglaló utazási iroda is károsult.

Egy gyors statisztika alapján a kár értéke 100 milliós nagyságrendű, ahol az esetek 90%-ban előre befizetett jegyekről van szó. Ki és mikor és hogyan fizeti vissza az előlegeket? Nem egyértelműen számszerűsíthető, de szintén több 100 milliós a kár abból, hogy a Malév járatokra tervezett kiutazó társas utakat milyen légitársaságokkal és milyen áron lehet lebonyolítani.

Ugyancsak gyors felmérések alapján úgy tűnik, hogy a járatok törlése a beutaztatók számára körülbelül 10 ezer vendégéjszaka és mint egy 200 millió forint azonnali hiányt jelent. A multiplikátor hatás alapján további 100 milliós veszteségeket jelent az átszálló utasok elvesztése, a transzferbuszokat üzemeltető cégek, a szállodák és éttermek bevételkiesése.

Az utazási irodák tavaszi, nyári ajánlatait tartalmazó katalógusok gyakorlatilag használhatatlanná váltak, mert nem tudni, ki fogja szállítani az utasokat.
A nagyközönséget nem érinti, de lényeges kérdés, hogy a Malév az utaztatóknak a tavalyi utolsó negyedévi override-ot sem térítette meg és ez a cégek betervezett gazdálkodási lehetőségeit rontja, netán ellehetetleníti, ugyanakkor az irodáknak az IATA elszámolási rendszerben a jegyek árát már ki kellett fizetniük.

Az így kialakult súlyos helyzetről a MUISZ tájékoztatta a Nemzetgazdasági Minisztériumot és a Nemzeti Fejlesztési Minisztériumot és kérte, hogy a kárenyhítési kedvezményezettek körében az utazási irodák is bekerüljenek. Becslésük szerint egyesítve az összes kár mintegy két milliárd forint.
A nemzeti légitársaság hiánya beláthatatlan – emelte ki Molnár Gabriella. Hosszú távú hatásai kiszámíthatatlanok. Az utasok kiszolgáltatottabbak lettek, csökkenek az esélyei a magyarországi konferenciák és sportesemények megszervezésének és megrendezésének.

A jogi problémák sokasága sem látható előre, lesz dolga a jogászoknak. Ezekben a hetekben nem az utazási irodák bedőlése, hanem a Malév csődje okozta a legnagyobb izgalmat.

De ez annál több…

{module 221}