Kétféle embert ismerünk: az egyik a pacal szerelmese, a másik – sokszor anélkül, hogy megkóstolta volna – mereven elutasÃtja. Ma már rajongói klubok vannak, pacal ezerféle módon, hozzá a jéghideg rosé, néha köret sem kell, csak egy szelet még langyos fehér kenyér.
Az egykori kifÅ‘zdék hangulatát idézve netán viaszos vászon abroszon, de ugyan olyan jó a hófehér damaszton, a hófehér pacal némi vajszÃnű árnyalattal, ehhez ünneplÅ‘be öltözött Ãnyencek, sokak számára ünnep a pacal napja, esetleg kovászos uborkával, vagy ecetes paprikával, jókedvű lesz tÅ‘le az ember, társasági étel, van ahol drágább, mint a rostélyos, készÃthetjük pörköltnek, velÅ‘vel, zúzával, körömmel, rántva, levesnek, fasÃrtban, elÅ‘tte igyunk egy felest, ahogyan a „nagyfater” tette, pacalban egy élet, az élet nem reménytelen…
A világhÃrű portugál költÅ‘ – Fernando Pessoa – Ãgy Ãr a pacalról:
Pacal – portói módra
Egyszer, téren s idÅ‘n kÃvül, egy étteremben
hideg pacalt tálaltak elém szerelem helyett.
Szóltam finoman a konyha küldöttjének,
hogy melegen szeretem,
és hogy a pacalt (méghozzá portói módra) sohasem eszik hidegen.
Türelmetlenek voltak hozzám.
Hát sehol se lehet igazunk, még az étteremben se?
Nem ettem meg, nem kértem másikat, rendeztem a számlát,
és elkezdtem az utcát róni fel s alá.
Ki tudja mit jelent ez?
Velem történt, de én sem tudom…
(Azt jól tudom, hogy mindenkinek a gyerekkorában van egy kert,
a magunké vagy a közé vagy a szomszédoké.
Jól tudom én, hogy a játékunk volt ott az igazi úr.
S hogy a szomorúság csak a máé.)
Nagyon is jól tudom én,
de ha szerelmet kértem, mért hoztak nekem
pacalt, portói módra, hidegen?
Nem olyan étel az, ami hidegen ehető,
nekem mégis hidegen hozták.
Nem panaszkodtam, pedig hideg volt,
senki se tudja megenni hidegen, és ez hideg volt.
Somlyó György fordÃtása
