Ha nem unta volna meg Jelcin iszákosságát, talán még ma is Anatolij Galkin főzne a Kreml urainak, így viszont most könyvben pletykálhatta el a sztálini időktől napjainkig szerzett tapasztalatait.
Még mondja valaki, hogy az egykori Szovjetunió titkosrendőrsége, a KGB nem volt elég alapos. Amikor az akkor harmincas éveinek végét taposó Anatolij Galkint szakácsnak ajánlották a Kreml konyhájára, a titkosrendőrség öt hónapig folyamatosan orvosi vizsgálatoknak vetette alá a jelöltet. „Amikor kiderült, hogy egészséges vagyok, jöttek a pszichológiai tesztek, mert csak az főzhetett a szovjet vezetőknek, aki nem vesztette el egykönnyen a türelmét” – mesélte újságíróknak a séf, aki most könyvet írt pályafutásáról.
Galkinnak már a nagymamája is Sztálin konyháján dolgozott, és unokáját nevelve hamar átadta a fő tudnivalót, hogy a főtitkárnak mindig igaza van. „Sztálin imádott enni, ám még jobban szerette nézni, hogyan esznek vendégei” – idézte fel Galkin a nagymama emlékeit. Ő maga már a brezsnyevi időkben kezdett főzni a központi bizottság konyháján, de a pályája akkor ért a csúcspontra, amikor kinevezték az utolsó szovjet elnök, Mihail Gorbacsov személyes szakácsává.
„Nem elsősorban biztonsági megfontolások miatt volt titok, hogy mit esznek a pártvezetők. Gorbacsov idején nem voltak tele a boltok, és nem akartuk hergelni az embereket” – vallotta be Galkin. Hozzátette, hogy a szovjet polgárokat az alkoholizmusról száraztörvénnyel lenevelni próbáló Gorbacsov egyáltalán nem ivott vodkát, viszont nem vetette meg az örmény és a grúz konyakot.
A minden szívesen megkóstoló, igazi ínyenc Gorbacsovval ellentétben utóda Borisz Jelcin, az első orosz elnök húst hússal evett, leginkább a vadat szerette, reggelire pedig „whiskyt, citromot, jeget!”. Galkin nemcsak ezen akadt fenn, hanem az sem tetszett neki, hogy Jelcin feleségének szabad bejárása volt a Kreml konyhájára, és maga is főzhetett a férjének.
Galkin végül önként távozott az elnöki főszakácsi posztról, de az orosz kormány épületében lévő étterem vezetőjeként továbbra is eteti a politikai elitet. „Megváltoztak a szokások, már nem a nehéz ételek dominálnak, a mai vezetők rengeteg gyümölcsöt és zöldséget fogyasztanak. A tálalás is más. A szovjet időkben mindenki annyit szedett a nagy tálakról, amennyit akart, most a vendégek külön tányéron kapják meg az adagjukat” – mondta Galkin, hozzátéve, hogy az elfogyasztott alkohol mennyisége is jelentősen csökkent.
Az államfőket sohasem fenyegeti az a veszély, hogy valahol olyan ételt kapnának, mait nem szeretnek, hiszen a protokollosztályok már hetekkel a látogatás előtt egyeztetnek. Ehhez képest szinte válsághelyzetként elevenítette fel Galkin, hogy egy afrikai országban könyörögve kérte ugyan Gorbacsovot, ne kóstolja meg a helyiek által az utcán kínált bizonytalan külsejű finomságokat, másnap mégia a maga által készített főzetekkel kellett kúrálnia a főnök gyomorrontását.
A Kreml urainak készített ételeket receptgyűjteményben közreadó főszakács bekerült a főzőmesterek elitjét tömörítő klánba, a Séfek Séfje Klubba is. Az 1977-ben létre hozott egyesületbe az államfők szakácsait hívják meg, a tagok minden évben más városban gyűlnek össze, és együtt főznek. Más kiemelkedő konyhaművészekhez hasonlóan Galkin is tiszteletbeli tag lett, miután távozott a legmagasabb főzőtisztségből. Ez nem pusztán protokoll, őt a legmagasabb körök ajánlották. II. Erzsébet angol királynő különleges étkészlettel hálálta meg az ételcsodáit, Barbara Bush, az idősebbik George Bush amerikai elnök felesége pedig minden vacsora után azzal a szemrehányással nyugtázta Galkin mesterfogásait, hogy „maga miatt már megint híztam vagy két kilót”.
*****************************
A megszépült orosz múlt
Jönnek a fiatalok is, de a többség a negyvennél idősebbek közül kerül ki, őket a nosztalgia hozza be hozzánk – mondta a HVG tudósítójának a Moszkva belvárosában lévő Kafe SZSZSZR (vagy ha cirill betűkkel ismerősebb: CCCP) üzletvezetője. Az étteremben mindenfelől az egykori kommunista pártvezetők mosolyognak a belépőre, és akinek van türelme bogarászni a falakra aggatott újságok sorai között, ismét megtudhatja, milyen jó is volt az egykori Szovjetunió polgárainak. A barátságos pincérek szerint a Kafe SZSZSZR árai méltányosak, ezért van az, hogy esténként ritka az üres asztal.
A csak a szépre emlékezőket szemlátomást nem zavarja annak emléke, hogy a szovjet időkben éppen a kulináris műfajokban nem alkottak maradandót. Jobb étteremből kevés volt, azok előtt még az 1980-as években is általában hosszú sorok álltak. Aki már bejutott, sokszor elcsodálkozott, miért jó a személyzetnek, hogy az asztalok fele üresen ásítozik. Az akkor elfogadhatónak tűnő magyarázat – miszerint nem volt elég élelmiszer mindenki kiszolgálására – mára megdőlni látszik. A HVG-nek a régi titkok ismerői legalábbis azt mesélték, azért nem volt szükség a vendégekre, mert tisztiorvosi rendelet értelmében a záráskor megmaradt húst másnap már nem volt szabad felszolgálni. Így az alkalmazottak mindennap félpénzért jutottak az ismerőseik körében szétosztható vagy még inkább az étterem hátsó bejáratánál remekül eladható húshoz.
Az étteremnél alacsonyabb fokozatú sztolovajkában – étkezdékben – egykor általában nem volt sor, viszont csak a nagyon harcedzettek vagy nagyon éhesek tértek be: egyebek mellett elszíneződött húsok, agresszívan savanyú tejföllel leöntött uborka és paradicsom, valamint alaposan szétfőzött tészták közül lehetett választani. Igaz, volt olyan hely, ahol az akkor diáksorban lévő későbbi HVG-tudósító sorállás nélkül is jót ehetett, sőt még a pénztárcája sem érezte meg a vörös kaviáros szendvicsek, színhúsok és saláták közötti pusztítást. Az egyetlen baj az volt, hogy a mai Kafe SZSZSZR-rel vetélkedő szolgáltatást akkor neki potom pénzért nyújtó étterem ajtajára az volt kiírva, hogy a Lenini Komszomol központi bizottságának étterme, így csak magas rangú ismerősök társaságában lehetett bejutni a szovjet elit egyik törzshelyére.
A szovjet múlt iránti nosztalgiát kihasználó „Szovjetunió-éttermek” gomba módra szaporodnak Oroszország városaiban. Jellemző a közhangulatra, hogy míg a vörös csillag imádatát büszkén vállalják a helyiek, tavaly két hónap után le kellett venni az Antiszovjet saslikozó nevű moszkvai étterem cégtábláját. A második világháborús veteránokat zavarta ugyanis a név, és a kerületi polgármester nem mert összeveszni a kilencven felé járó frontharcosokkal.
