6.1 C
Budapest
2026 április 18, szombat
HomeTurisztikaBelföldA Balaton helyett Hűvösvölgy?

A Balaton helyett Hűvösvölgy?

 jelenleg két irodaházat épít közel 50 százalékos önerővel BudapestenA hitelpiac élénkülésétől függ az SCD Group négy éve bejelentett, összesen 450 millió eurós balatoni fejlesztéseinek beindulása, a cég jelenleg is tárgyal a bankokkal a finanszírozási lehetőségekről.

Elkán Péter, az SCD Group kommunikációs igazgatója az MTI-nek elmondta: a cég, valamint a programba 2007-ben beszálló Quinlan Private csoport továbbra is elkötelezett a 23 balatoni befektetési terv megvalósítása mellett. Jelenleg 3-4 megfelelően előkészített, engedélyek birtokában lévő balatoni projekt vár megvalósulásra, amelyekről azonban további részleteket nem kívánt elárulni.

A hitelpiaci környezetről a kommunikációs igazgató elmondta: míg 2008 előtt 15-20 százalékos önerővel is kölcsönhöz juthatott egy-egy ingatlanfejlesztés, addig a válság óta 40-50 százalék ez az arány, és sokkal nagyobb kockázatot jelent a hitelfelvevő számára.

Hangsúlyozta, hogy az SCD készen áll a balatoni programja indítására, amint megfelelő lesz a tőkepiaci környezet turisztikai ingatlanfejlesztések számára. Ha a balatoni program beindul, a fejlesztők évente 2-3 projekt elindításával számolnak, beruházásonként átlagosan kétéves megvalósulási idővel számolva. A fejlesztési tervekben főként tó-közeli apartman-házak, szállodák és szórakoztató központok szerepelnek.

Az SCD jelenleg is fejleszt olyan területen, ahol magas kamatfelár mellett kevésbé kockázatos a beruházás: jelenleg két irodaházat épít közel 50 százalékos önerővel Budapesten, a Hűvösvölgyben – jegyezte meg.

A 2000-ben alapított SCD Group ingatlanfejlesztő és befektető társaság az elmúlt évek során több mint 200.000 négyzetméter kereskedelmi és lakóingatlant, valamint turisztikai létesítményt fejlesztett Magyarországon. Az SCD az elmúlt években több, balatoni kempingeket üzemeltető céget vásárolt fel, s az idén az érdekeltségi körébe tartozó FB Airport Kft. vehette bérbe ötven plusz ötven évre a sármelléki repülőteret.

A cég befektetéseinek értéke meghaladja a 250 millió eurót, részvényeinek száz százaléka a magyar menedzsment birtokában van.

MTI

gsztszakújság
gsztszakújsághttps://gsztujsag.com
GSZT szakújság :: Gasztronómia : Szálloda : Turisztika
- Advertisment -

Legfrissebb

Receptek

Hízott kacsamáj terrine recept kakukkfüves körte chutneyval – Ünnepi előétel profiktól

Ünnepi receptek Hack Barnitól, a Costes Downtown séfjétől – elegáns ünnepi fogás modern gasztronómiai technikákkal A magyar gasztronómiai szektor ünnepi időszakban kiemelt figyelmet fordít a...

Epres hideg túrógombóc

Hozzávalók az Epres hideg túrógomboc elkészítéséhez: túrómassza:40 dkg túró2 evőkanál tejföl1 citrom reszelt héja2 evőkanál citromlé1 teáskanál vanília aroma3 csomag vaníliás cukor5 dkg búzadarakb....