Mitől jó, vagy éppen tragikusan rossz egy szakácskönyv, miért imádjuk az egyiket és miért mászunk a falra a másiktól.
Miután egy cikkben végigvettük, hogy melyik embertípusnak milyen szakácskönyvet ajánlunk, adódott a kérdés, hogy azok az emberek, akik gasztronómiával, főzéssel foglalkoznak, mégis milyen szempontok alapján válogatnának. Mit szeretnek, mit nem, mi az, ami nélkül egy tapodtat sem, és mi az, amit legszívesebben bezúznának? A Körkérdésre a Táfelspicc szerkesztősége válaszol, Cserna-Szabó Andrással, a másnaposság-irodalom doyenjével kiegészülve.
- Szakácskönyvek a Libri kínálatában
Egy szakácskönyv elsődleges erénye a használhatóság: az a jó szakácskönyv, amiből nagy biztonsággal, finomakat lehet főzni, a mellényúlás legkisebb veszélye nélkül. Ez az alap. „Pontos, használható mennyiségekkel, érthető leíró részekkel (csak a receptek leíró részére gondolok, a szerző saját véleménye az alapanyagokról, hozzávalókról, stb. idegesít főzés közben, főleg, ha nem különül el a recepttől). Nem misztifikálja túl a főzést és nem néz hülyének, ugyanakkor sikerélményt ad.” (Melocco Anna)
„A jó ízléssel összeválogatott könyveket kedvelem, amikor elég bárhol kinyitni és azon az oldalon biztosan megtalálom amit keresek, amik általában a drabális, egyszerű, széles körben is megetethető receptek. Eléggé kisérletező kedvű és pontatlan vagyok, ezért a technológiai leírások és grammok kevésbé érdekelnek, ettől függetlenül nagyra tartom azokat a szakácskönyveket is.” (Péter Anna)
Akinek ennyi nem elég, Cserna-Szabó nyomdokait követve, keresse az olyan szakácskönyveket, amiket olvasgatni érdemes, van története a könyvnek, vagy legalább felsejlik valami a receptek mögül, ami több az egyszerű információnál. : „Nekem akkor tetszik egy szakácskönyv, ha elkezd működni, mint történet.
Ha elkezdem olvasgatni a recepteket, és hirtelen úgy érzem, mintha egy nagyregénybe kerültem volna: látom a kort, látom a vacsoraasztal körül ülőket, ahogy reggel megérkezik a halász a friss fogassal stb. Amikor megelevenednek a hozzávalók és filmként pereg előttem egy régi világ. Éppen ezért talán nem meglepő, hogy 2 nagy kedvencem Emma asszony (Ignotus) és Ínyesmester „irodalmi” szakácskönyvei, melyek tele vannak korrajzzal, sztorival, gasztrozófiai elmélkedéssel. De legfőképpen Élettel.”
Összeszámolhatatlanul sok szakácskönyv jelenik meg, aminek a nagy része használhatatlan. Ráadásul ahhoz, hogy egy szakácskönyv felhasználói szempontból használhatatlan legyen, nem is kell, hogy a szerzője kutyaütő legyen (bár, aki emlékszik az egyik Való Világ szereplője által kiadott szakácskönyvre, az tudja, hogy azt azóta sem nagyon sikerült alulmúlni). A túlságosan jó fej, vagy egomán szakácsokat senki sem bírja, ezt jó lesz észben tartani. „Ha cukiskodik és jófej akar lenni, meg nagyon trendi, azt nem bírom” (Nábelek Zsófia)
„Utálom, ha egy szakácskönyv nagy százalékát a szerzőről készült portrék töltik ki. Vagy a családjáról, esetleg a kutyájáról.” (Ács Bori)
A stílus is sokat számít. Nemcsak pro, de kontra is: „Ha bizalmaskodó vagy kioktató a szakácskönyv, egyáltalán, ha baromi sokat akar mondani, ahelyett, hogy a recept benne lenne, oszt vélátás. Kivétel ez alól egy kicsit Váncsa István szakácskönyve, de sosem akkor olvasom el az ömlengéseit, amikor főzök, hanem amikor van időm és kedvem Váncsához.” (Melocco Anna) Ez olyannyira fontos kérdés, hogy gyakran még egy alapvetően jó receptekkel dolgozó könyvet is hazavág: „Vrábel Krisztina – főzd magad című könyvét nem bírom. Iszonyúan bánom, hogy megvettem, hiába jók a receptek, annyira negédes és modoros, hogy egyszer el is dobtam… azt érezteti az emberrel, hogy ha boltban veszi a nutellát, akkor szar ember. Én meg azt érzem: köszönöm, nem.” (Nábelek Zsófi)
„Eddigi egyetlen rossz vételem a The French Laundry volt Thomas Kellertől. A könyv bemutatja az étterem sok emblematikus fogását, de ezekkel nem lehet mit kezdeni a budapesti hétköznapokon. Egyáltalán semmilyen hétköznapokon sem lehet velük kezdeni semmit, hacsak nincs valakinek egy étterme, ami történetesen a French Laundry maga.” (Péter Anna)
„Váncsa István összes és a Silver Spoon. Mindkettőben minden recept használható, ráadásul annyi, amikkel életem végéig elleszek.” (Péter Anna)
„Heston – a tökéletesség nyomában, mert sokat mesél és érdekes, és még a szakdogámhoz is jó. De nyilván, ha lenne egy Pierre Hermé macaron/csokoládé/bármilyen könyvem, az lenne a kedvencem. Ahol ki kell mérnem a 118 fokot és a másfél gramm sót. Imádnám.” (Nábelek Zsófi)
„Kedvenc szakácskönyv életszakaszonként változik, most az Ínyesmester, mert már nem félek a pontos adatok hiányától, mert öröm olvasni is, és régi, mégis sokkal modernebb, mint a mai magyar konyha.” (Ács Bori)
Aki vadászott már hónapokon keresztül antikváriumban egy rég nem hozzáférhető Czifray vagy Dobos kötetet, esetleg évekkel ezelőtt remegve várta, hogy a drága pénzen megrendelt Larousse Gastronomique-ot, vagy Ezüst kanalat ellopja-e a Magyar Királyi postahivatal egyik lelkes dolgozója, vagy egyszerűen csak megpróbálja begyűrni a postaládába, az tudja, hogy milyen érzelmi kötődés alakulhat ki a szakácskönyv és a tulajdonosa között.
„Sok ilyen könyv van. 2 régi Ínyesmesterem van, egy ’35-ös (1000 új recept), és egy ’37-es (2500 recept). Nem mondanék le soha szentesi nagyanyám Móra Ferencnéjéről és szegedi (kolozsvári) nagyanyám bánffyhunyadi Hunyady Erzsébetjéről sem, hiszen ezek családi ereklyék. Azon kívül a ’16-os Rézi nénimtől is elválaszthatatlan vagyok. (CSB) Általában nem veszek könyvesboltban szakácskönyvet. Ami engem érdekel, inkább a vaterán vagy antikváriumban kapható. Ami nem azt jelenti, hogy a kortárs szakácskönyveket cakli-pakli utálom. Váncsát például mindig és mindenhol elolvasom, vagy például nagyon kedvelem, ahogy Segal Viktor recepteket alkot.” (Cserna Szabó András)
„Nagyanyám receptjei lefűzve ilyenek. mert imádom a kézírását, azt, hogy lerajzolta, hogy hogy kell a barátfüléhez felvágni a tésztát és hogy mindig tudom, hogy milyen volt, ahogyan ő készítette és igyekszem hasonlóra gyártani én is.” (Melocco Anna)
„Dobos, Heston, Horváth Ilona, Larousse.” (Nábelek Zsófia)
Persze azért a végső tanulság, ha mindenképpen kell ilyet adnunk, hogy a szakácskönyvet lehet okolni ugyan sok mindenért, elrontott ebédekért, megemelkedett vérnyomásért, tönkrement kapcsolatokért, az esetek nagy részében nem kell rájuk varrni a balhét. „Némi tapasztalattal rögtön látszik egy recepten, ha az arányok, vagy egy technológiai lépés rosszul van meghatározva, és akkor még időben, fejben ki lehet javítani. Sütni kevésbé szoktam, ott el tudom képzelni, hogy megvezessenek, de eddig szerencsém volt.” (Péter Anna)
„Én magamtól, saját jogon is simán el tudok baszni egy ételt, ehhez nincs szükségem szakácskönyvre…” (Cserna-Szabó András)
Susánszky Iván
Szakácskönyvek a Libri kínálatában – kedvezményes online vásárlás
