Ferihegy: bezárják a fapados terminált

A Budapest Airport meghozta az egyetlen lehetséges döntést az életben maradása érdekében: várhatóan áprilisban bezárják az egyes terminált. Ez is okoz problémákat, de legalább az új SkyCourt nem fog kongani az ürességtől.

 

{module 221}

A Malév csődje utáni lecsökkent forgalmat a 2-es terminál is el tudja látni. A forgalom csökkenése miatt bezárják a Liszt Ferenc repülőtér 1-es terminálját – erősítette meg az iparági értesüléseket az origo kérdésére a Budapest Airport kommunikációs igazgatója. Hardy Mihály hozzátette: a bezárás nem megy egyik napról a másikra, de már értesítették a repülőtér dolgozóit, az üzleteket működtető vállalkozókat is. A szóvivő szerint egy új nemzeti légitársaság indulásának egyelőre nincs realitása. 

A Népszabadság úgy tudja, hogy a jelenleg az egyesről üzemelő diszkont légitársaságok áprilistól repülnek majd a kettesről. Ebben az ügyben azonban még nem döntött a reptér-üzemeltető vállalat felsővezetése. 

Ezzel a reptér meghozta az egyetlen döntést, amivel elkerülheti, hogy romba dőljön a teljes üzletmenete, s hogy a Malév bedőlése utáni dominóeffektus a Budapest Airporton üzleteket bérlő vállalkozókat is magával rántsa. Lapunk értesülései szerint ugyanis ezen a területen is rendkívül súlyos a helyzet.

A reptér vezetése tárgyal a vállalkozókkal a bérleti díjak csökkentéséről, de vannak olyan bérlők, akik már nem fizetik a bérleti díjat, mert nem tudják előteremteni az ehhez szükséges pénzt. Úgy tudjuk, a példájukat egyre többen követik majd, mert a forgalom drasztikus csökkenése miatt pénzügyi nehézségeik keletkeztek. Iparági híresztelések szerint a vámmentes boltokat üzemeltető Heinemann mindeközben azon gondolkodik, hogy otthagyja a budapesti repteret. Ezt azonban a Heinemann vezetése határozottan cáfolta, eszükben sincs kivonulni a reptérről, még csak el sem gondolkodtak ezen.

Február harmadika óta ugyanis, új járatok ide vagy oda, a SkyCourt kong az ürességtől. A színvonalas terminálépületben tavaly áprilisban megnyílt kávézók, az éttermek, a vámmentes bolt és az ajándék-, valamint ruhaüzletek azzal voltak kénytelenek szembesülni, hogy töredékére esett vissza a forgalmuk, s minden nap hosszú órákban mérhető azon időszakok száma, amikor egyszerűen nem megy be vásárló vagy vendég. Így pedig – főleg a magas reptéri bérleti díjak mellett – nem érdemes fenntartani az üzleteket.

Márpedig ez igen komoly probléma, mert a reptér évek óta arra rendezkedett be, hogy növelje a kereskedelmi bevételeinek arányát a teljes árbevételén belül. Érdekes fonáksága a kialakult helyzetnek, hogy erre részben a Malév bizonytalan helyzete miatt kényszerültek. A kettes kiürülésével azonban a vállalkozók szerződés szerint is joggal várják el a bérleti díjak jelentős csökkentését, a kérdés csak az, hogy kihúzzák-e a tárgyalások lezártáig, s ilyen alacsony forgalom mellett egyáltalán érdemes-e az üzleteket nyitva tartani. Voltak ugyanis olyan üzletek, amelyeknek a Malév leállását követő napokban a tizedére, vagy még jobban visszaesett a forgalma.

A vállalkozók és a Budapest Airport is hamar realizálta a helyzet súlyosságát, s csakhamar kialakult az az iparági álláspont, hogy a helyzetből csak az egyes ideiglenes vagy végleges leállítása jelentheti a menekülőutat. A diszkont forgalom átvitele a kettes terminálra legalább valamivel növelheti az ottani utasforgalmat, s megoldás lehet a bérlőknek, noha kérdés, hogy a fapadosok utasai mennyire pótolják az üzletek és a vendéglátóhelyek kiesett forgalmát. Az alig vagy a részben lehet a helyes válasz. Különösen azért, mert, mint a kereskedőktől megtudtuk, a Malév utasain kívül a boltoknak is igen fájdalmas veszteség, hogy a hosszú távú járatok is megszűntek, amelyeknek az utasai a legjobban költők közé tartoztak. Utoljára március másodikán a Hainan Airlines állította le a pekingi járatát.

Lapunk több üzlet bérlőjével is beszélt, akik elmondták: a Ryanair üzemelésének elindulásából alig éreznek valamit, az extra alacsony költségekkel működő társaság utasai a reptéren nemigen költik a pénzüket. Hozzáteszik: a városban is csak módjával, de az igazsághoz hozzátartozik, hogy nem is vártak mást, a Ryanair ugyanis, ha hosszabb idő után kezd is jobb vásárlóerővel rendelkező utasokat hozni, akkor is csak korlátozottan.

Az egyes bezárása azért is ésszerű megoldás, mert az ottani bérlők nagy része a kettesen is üzemeltet valamilyen üzletet, így a cégek ésszerűsíthetik működésüket, s ugyan bizonyosan el kell bocsátaniuk alkalmazottakat, de legalább a vállalkozást fenn tudják tartani, még ha kisebb formában, akkor is. 

Ésszerűsítésre kényszerül a Budapest Airport is: az egyesen felszabaduló személyzettel növelni tudja a kettes utasbiztonsági ellenőrzésének áteresztőképességét, amely az elmúlt hetekben jelentősen csökkent azt követően, hogy a Budapest Airport is leépítéseket jelentett be. Úgy tudjuk, hogy a légitársaságok és a reptér képviselői között feszültté vált a helyzet amiatt, mert az utasbiztonsági ellenőrök számának csökkentése miatt van olyan reggel, amikor jelentős sorok alakulnak ki, s emiatt a kora reggeli gépek jelentős késéseket szenvednek el, mert megvárják az utasokat.

Erre legutóbb akkor volt példa, amikor megvonták a reptér clear státuszát 2010 nyarán. A reggeli gépek egyébként más légitársaságok hosszú- és középtávú járatait töltik, tehát a pesti késés az átszállóforgalomban is problémákat okoz, ha nem tudja behozni útközben, ezért a légitársaságok magyar vezetését a külföldi feletteseik vonják kérdőre a Budapesten kialakult helyzet miatt.

Az utasbiztonsági ellenőrzés elnyúlása egyébként a kereskedőknek is rossz, hiszen ha az utas sokat áll sorba, kevesebb ideje marad nézelődni a boltokban, így költeni is kevesebbet fog – ezáltal pedig az Airport is kevesebb bevételhez jut. Kérdés, hogy ezt a nem túl bonyolult összefüggést figyelembe veszik-e a területért felelős középvezetők. 

A problémák azonban itt nem értek véget: a fapadosok átköltözésével a reptérnek biztosítania kell az áteresztő-képességet, mert egyik hagyományos légitársaság sem fogja hosszú távon tolerálni, hogy a fapad-forgalom miatt késnek a gépei. Azt is firtatni fogják, miért kell majd többet fizetniük, mint a diszkontoknak, igaz, ezt a témát már ma is kerülgetik, hiszen csípi a szemüket, hogy a Ryanair a kettesről üzemel. A diszkontok ugyanis bizonyosan nem fognak többet fizetni a kettesen, mint amilyen áron az egyesre leszerződtek – a kettesen értesüléseink szerint utasonként öt euróval magasabb a hivatalos tarifa. 

Nem beszélve arról, hogy a kettes terminál előtere és a fel- és leszállásra kijelölt futópálya között többet kell gurulnia a gépnek, ami időben és elégetett kerozinban is többet jelent, s a diszkont légitársaságok emiatt is panaszkodni fognak. Érdekes kérdés lesz még a reptér megközelítése is: vasútállomás ugyebár az egyesnél van, a kettest pedig csak úgy lehet megközelíteni, ha ott átszáll az utas a BKV buszára – az azonban újabb több, mint egy euró költséget jelent a diszkont légitársasággal, olcsó jeggyel utazónak.

{module 221}