Napi járatok Marosvásárhelyre és új Oroszországi úti cél Budapestről

A Wizz Air, Közép- és Kelet-Európa legnagyobb légitársasága, valamint Európa legzöldebb légitársasága bejelentette, hogy októbertől minden nap közlekedő járattal köti össze az erdélyi Marosvásárhelyet a magyar fővárossal, valamint új útvonalat indít Budapestről az oroszországi Kazánba.

Marosvásárhely 2006 óta része a Wizz Air hálózatának. Magyarország hazai légitársasága jelenleg heti két járattal biztosít gyors és kényelmes összeköttetést Budapest és a Székelyföld legnagyobb városa között, októbertől pedig minden nap indít majd repülőgépet Marosvásárhelyre és vissza. A járat kapacitása így évi 38 ezer ülésről 132 ezerre emelkedik. A légitársaság Budapestről elérhető 2019-es kapacitása 6 millió utas fölé emelkedik – ez éves szinten 9 százalékos növekedésnek felel meg.

Moszkva és Szentpétervár után Kazán a harmadik oroszországi úti cél a Wizz Air Budapestről elérhető hálózatában. Kazán Tatárföld fővárosa, ősi, gazdag történelemmel bíró, egyben dinamikusan fejlődő, fiatalos település, 1,2 millió ember otthona. Pezsgő egyetemi központ és sportfőváros, amely az elmúlt években a FINA vizes világbajnokságnak és a tavalyi futball-világbajnokság több mérkőzésének is otthont adott. Kazánba szerdán és vasárnap közlekedik majd Wizz Air-járat Budapestről, idén több mint 6 ezer jövőre több mint 37 ezer jegy vár gazdára az útvonalon. 2019-ben ez már a negyedik új desztináció a magyar fővárosból: tavasszal London Gatwick és Oslo, júniusban pedig a spanyolországi Castellón irányába indult új járat, így immár 30 ország 67 úti célja elérhető Budapestről.
Wizz Air a „legzöldebb”
Az új járatokon a Wizz Air budapesti bázisának 14 korszerű Airbus repülőgépe fog közlekedni. A légitársaság Európa egyik legfiatalabb – alig 4,7 éves átlagéletkorú – flottáját üzemelteti. Ennek köszönhetően utasonként és kilométerenként 57,3 grammos CO2 kibocsátásával 2019 júniusában ismét a Wizz Air volt a legkisebb ökológiai lábnyommal rendelkező európai légitársaság. A Wizz Airnek több mint 250 Airbus A321neo repülőgépre van rendelése, így az előttünk álló években még hatékonyabbá válik a légitársaság működése, és következő évtizedben további egyharmaddal csökken utasonkénti szén-dioxid-kibocsátása. Az Airbus A321neo repülőgép – melyből a WIZZ budapesti bázisán már három található – a legmodernebb technológiát képviseli a légiközlekedésben, zajterhelése 50 százalékkal alacsonyabb a korábbi modellekéhez képest, üzemanyag-fogyasztása 20, nitrogén-oxid-kibocsátása pedig csaknem 50 százalékkal kevesebb.
Váradi József, a Wizz Air vezérigazgatója elmondta: „Büszkék vagyunk, hogy októbertől minden nap közeledik majd repülőjárat Budapestről Marosvásárhelyre. Magyarország hazai légitársaságaként a Wizz Air számára fontos, hogy gyors és kényelmes összeköttetést teremtsen az erdélyi településsel és ezúton hozza még közelebb a határon túli magyarokat az anyagországhoz. Örömmel jelentjük be azt is, hogy újabb különleges úti céllal bővült a Wizz Air sokszínű hálózata. Biztosak vagyunk benne, hogy Budapest–Moszkva és Budapest–Szentpétervár járatainkhoz hasonlóan az új kazáni útvonal is jelentősen hozzájárul majd a két ország gazdasági, üzleti és kereskedelmi kapcsolatainak fejlődéséhez. Továbbra is elkötelezettek vagyunk Magyarország és magyar emberek iránt, folyamatosan fejlesztjük hálózatunkat, hogy egyre több kedvező árú és magas minőségű utazási lehetőséget nyithassunk utasaink számára.”
Szijjártó Péter külgazdasági és külügyminiszter a sajtótájékoztatón elmondta: „Változó világunkban folyamatosan nő a gyors és hatékony összeköttetések jelentősége. A magyar kormány számára ezért különösen fontos, hogy olyan együttműködési lehetőségeket keressen, amelyek elősegítik a nemzeti érdek érvényesülését. Ilyen együttműködést folytatunk a Wizz Airrel. Nemzeti érdek, hogy a határon túli magyar közösségekkel könnyű és akadálymentes legyen a kapcsolattartás, és az is, hogy gyors és hatékony összeköttetésekkel segítsük elő a külgazdasági sikereket. Ennek jegyében örömmel jelentjük be, hogy októbertől naponta közlekedő repülőjárat köti össze Budapestet Marosvásárhellyel, még élőbbé téve a kapcsolatot Marosvásárhely és térsége, illetve a magyar főváros között. Másik bejelentésünk, hogy közvetlen járat indul a magyar fővárosból Kazánba. Az Európai Unió tagállamai közül csak Magyarország rendelkezik főkonzulátussal a Tatár Köztársaság fővárosában, és gazdasági sikerének köszönhetően a régió fontos felvevőpiaca a magyar mezőgazdaságnak és élelmiszeriparnak, illetve a magyarországi olajimport szempontjából is fontos szerepet játszik.”
Jost Lammers, a Budapest Airport vezérigazgatója a bejelentés kapcsán kiemelte: „A marosvásárhelyi járat egy hat és fél órás autóutat rövidít le egy órára, ami kiemelten fontos a Székelyföldön élő magyarok és az anyaország közötti kötelék erősítésében. A napi járat új lendületet adhat az üzleti és a kulturális kapcsolatok még szorosabbá tételében, amit a Budapest Airport is támogat. Nagy örömünkre szolgál az új tatárföldi járat elindítása is, hiszen Moszkva és Szentpétervár mellett Kazán a harmadik orosz desztináció, ami közvetlenül elérhető Budapestről és új lehetőségeket nyújt a kereskedelmi összeköttetések fejlesztésében.”
2019 májusában utasonként és kilométerenként a Wizz Air szén-dioxid-kibocsátása volt a legkisebb az európai légitársaságok között (56,5 g/km/utas)

(L.Z.)