Lakáshotel

A MALÉV februári csődje után sokan a turisták számának visszaesését prognosztizálták, az idei első félévben mégis többen látogattak hozzánk, mint egy évvel korábban. Az...

Nyerni megyünk Erfurtba

Az aranyéremért indulnak az erfurti szakácsolimpiára nemzeti válogatottunk és katonai nemzeti válogatottunk tagjai – hangzott el a Magyar Nemzeti Gasztronómiai Szövetség budapesti Radisson Blu...

InterRail

Korszakváltást és új lehetőségeket hozott az európai turizmusban, ezen belül a vasúti személyszállításban az InterRail-bérlet bevezetése. Ennek birtokában ugyanis kedvezményesen be lehetett és lehet...

Visszásságok a szociális üdültetésben

Többször a piaci árnál drágábban üdülhettek az Erzsébet-programban részt vevő családok. Visszásságok vannak a szociális üdültetési rendszer, vagyis az Erzsébet-program körül - tudta meg...

Kevesebbet költünk az éttermekben

Az elmúlt egy évben reálértéken kevesebb pénzt költöttek a magyarok vendéglátóhelyi étkezésre, mint 2009-ben, legtöbben étterembe és gyorsétterembe járnak - közölte a GfK Hungária...

Új City Hostel nyílt Budapesten

Bécs, München és Berlin után már Budapesten is várja a vendégeket a Wombats City Hostel. A Király utcában megnyílt épületben 112 szobát alakítottak ki,...
GSZT szakújság

Személyi hírek 2012.09.05.

Megválik az InterContinental Budapest marketing menedzseri beosztásától Pados Tibor, aki a jövőben az InterContinental Hotel & Resort londoni központjában folytatja munkáját. *** Magyar Ezüst...

Elolvadt a Hó-Show

Winter fun, avagy Télköszöntő Vigasság néven indít új rendezvényt a Hungexpo vásárközpont, miután a 21 év után az idén már nem rendezik meg a...

Fejlődik Vietnám turizmusa

A China Airlines magyarországi és a Lao Airlines magyarországi, ausztriai és kelet-európai GSA Képviseletének vezetője Sárdi Rezső, tájékoztatta a sajtót, hogy a Nemzetközi Travel...

Rövid hírek 2012.09.05.

A világ legöregebb étterme Az Olaszországi Ferrarában található a világ legöregebb étterme, mely az al Brindisi, vagyis az "Ivó" nevet viseli. Az éttermet 1435-ben...