Díjnyertes dolgozatok

A Magyar Turizmus Zrt. által életre hívott, „Az év turisztikai témájú szakdolgozata” pályázatra 2011 őszén 43 szakdolgozat érkezett 15 felsőoktatási intézményből. A szakdolgozat-pályázat ünnepélyes eredményhirdetésén, 2012. április 12-én két kategóriában hirdettek nyerteseket, további három pályázó pedig különdíjban részesült. A diákok a munkájukért járó elismerést ünnepélyes keretek között Dr. Nemes Andreától, a Nemzetgazdasági Minisztérium Turisztikai és Vendéglátóipari Főosztályának vezetőjétől és Horváth Gergelytől, a Magyar Turizmus Zrt. vezérigazgatójától vehették át.

 

{module 221}

A Magyar Turizmus Zrt. 2011-ben tizenegyedik alkalommal írt ki pályázatot „Az év turisztikai témájú szakdolgozata” címmel a turisztikai felsőoktatási intézmények végzős hallgatói részére. A pályázaton az akkreditált hazai felsőoktatási intézmények nappali tagozatos hallgatói, valamint az esti, levelező és posztgraduális képzésben, illetve a távoktatásban részt vevő hallgatók indulhattak államvizsgán eredményesen megvédett turisztikai témájú szakdolgozatukkal. A pályázatra egy-egy intézmény legfeljebb három értekezést nevezhetett be, amelyből legfeljebb két pályamű idegen nyelvű is lehetett.

A pályázat célja, hogy ösztönözze és továbbfejlessze a turizmus állami irányítása és a turisztikai felsőoktatási intézmények együttműködését és szakmai munkáját, amely az elmúlt években egyre sokszínűbb lett. A Magyar Turizmus Zrt. gyakornoki programjában való részvétel és a különféle csatornákon keresztül megvalósuló információcsere egyaránt azt szolgálják, hogy a felsőoktatási intézményekből kikerülő hallgatók elméleti ismereteik mellett már az egyetemeken, főiskolákon töltött idő alatt gyakorlati tapasztalatot is szerezzenek.

2011-ben 15 felsőoktatási intézmény (egyes esetekben intézményenként több kar is) juttatta el a Magyar Turizmus Zrt.-hez az általa legszínvonalasabbnak ítélt munkákat. A korábbi években 5 szakdolgozat beküldésére volt lehetőség, a színvonal további emelése érdekében 2011-ben legfeljebb 3 szakdolgozatot tudott a pályázat kiírója befogadni, ennek ellenére ismét jelentős számú, 43 pályamű érkezett. A pályázatra a Budapesti Corvinus Egyetem Gazdálkodástudományi, illetve Tájépítészeti Kara, a Budapesti Gazdasági Főiskola Kereskedelmi, Vendéglátóipari és Idegenforgalmi Kara, a Budapesti Kommunikációs és Üzleti Főiskola Heller Farkas Turisztikai és Gazdasági Kara, a Debreceni Egyetem Természettudományi és Technológia Kara, az Eötvös Loránd Tudományegyetem Bölcsészettudományi, illetve Természettudományi Kara, az Eszterházy Károly Főiskola Gazdaság- és Társadalomtudományi Kara, a Harsányi János (ma Edutus) Főiskola, a Károly Róbert Főiskola, a Kodolányi János Főiskola, a Miskolci Egyetem Gazdaságtudományi Kara, a Nyugat-Magyarországi Egyetem Apáczai Csere János Kara, a Pannon Egyetem Gazdaságtudományi Kara, a Pécsi Tudományegyetem Közgazdaságtudományi, illetve Természettudományi Kara, a Széchenyi István Egyetem Kautz Gyula Gazdaságtudományi Kara, valamint a Szegedi Tudományegyetem Bölcsészettudományi Kara nevezett be szakdolgozatot. A szakdolgozatok között egy angol nyelvű pályamű is található.

A beérkezett szakdolgozatokat a Nemzetgazdasági Minisztérium Turisztikai és Vendéglátóipari Főosztálya és a Magyar Turizmus Zrt. munkatársaiból álló széles körű szakmai zsűri értékelte. A legjobb diplomamunkákat két, az „Alapos, tudományos igényű munka”, valamint az „Újszerű témaválasztás” kategóriában jutalmazták, emellett három szakdolgozat különdíjban részesült. A nyertesek az anyagi elismerés mellett könyvjutalmat kapnak.

Alapos, tudományos igényű munka kategóriában:

I. Tarjányi Andrea: A minőségmenedzsment és jelentősége a szállodaiparban. A szállodai minőségmenedzsment gyakorlati megvalósítása a Danubius Hotels Group és a Best Western szállodavállalat példáján keresztül bemutatva

II. Virág Ágnes: A magyar Turisztikai Desztináció Menedzsment rendszer bemutatása Hévíz példáján

III. Szabó Anett Ibolya: A világörökségi státusz hasznosítása a Tokaj-hegyaljai borvidék marketingjében

Újszerű témaválasztás kategóriában:

I. (megosztott) Nagy Fanni Rita: Egyszerűből nagyszerű, sekélyesből kalandos. Tematizáltság a turizmusban, egy börtönhotel, mint lehetséges magyarországi alkalmazás példájával

lI. (megosztott) Honfi Zsuzsanna: Esélyegyenlőség, a fogyatékos személyek foglalkoztatása a turizmusban

II. Endrődi Adrienn: Az érintettek és az érdekeltek bevonása a turisztikai fejlesztésekbe a  Baranyai Élménykörút turisztikai projekt példáján keresztül

Különdíjban részesült:

Csíkász Emőke: Múzeummarketing – Múzeumlátogatási szokások a magyar lakosság körében; Gyetvai Márton: A pécselyi-medence komplex fejlesztési koncepciója; Vörös Ildikó: A siófoki városi könyvtár marketingtevékenysége és az idegenforgalom nyújtotta lehetőségek

A nyertes pályázók a Budapesti Corvinus Egyetem Gazdálkodástudományi Kara, a Budapesti Gazdasági Főiskola Kereskedelmi, Vendéglátóipari és Idegenforgalmi Kara, a Harsányi János Főiskola, az Eötvös Loránd Tudományegyetem Természettudományi Kara, a Miskolci Egyetem Gazdaságtudományi Kara, valamint a Pannon Egyetem Gazdaságtudományi Kara hallgatói közül kerültek ki.

A szakdolgozat-pályázat ünnepélyes díjkiosztóján a díjakat Dr. Nemes Andrea, a Nemzetgazdasági Minisztérium Turisztikai és Vendéglátóipari Főosztályának vezetője és Horváth Gergely, a Magyar Turizmus Zrt. vezérigazgatója adta át a nyerteseknek. A pályázaton részt vevő valamennyi szakdolgozat-készítő egy értékes könyvet, a Magyar Turizmus Zrt. ajándékát vihette magával.

A Magyar Turizmus Zrt. 2012. évi szakdolgozat-pályázatának részletes feltételeiről az intézményvezetők és tanszékvezetők postai úton kapnak tájékoztatást, illetve a társaság a sajtóban is értesítést ad azokról. A szakdolgozatok teljes terjedelmükben megtekinthetők a Magyar Turizmus Zrt.-nél.

 

{module 221}