HomeTurisztikaBelföldFelhígult a vendéglátás

Felhígult a vendéglátás

Ugyanazt a hírt az egyik szakember optimistán fogadja, míg a másik kesereg miatta: hiába töltöttek több éjszakát a vendégek Fejér megyében, mégis kevesebb a bevétel. A Velencei-tónál a nagybefektetők, a kistelepüléseken a falusi turizmusban érdekeltek, a megyeszékhelyen a fesztiválprogramok szervezői lendíthetik ki a holtpontról a turizmust.

Felhígult a szállodai szakma és a vendéglátás – egyre többen vannak, s ezért a versenyhelyzet alacsony árakat generál – magyarázza Kovács István, a Magyar Szállodaszövetség titkára, miért származott a megye településeinek és a vállalkozóknak kevesebb bevételük tavaly a turizmusból, mint korábban, annak ellenére, hogy a Központi Statisztikai Hivatal adatai szerint nőtt az itt eltöltött vendégéjszakák száma.

– Én nem hiszem, hogy a megoldás az árak csökkentése. A több és jobb szolgáltatás vonzza a vendégeket, s ezért fizetni is hajlandóak. A turistának attrakció kell: fesztiválok, programok, sétálóutca, a strandon igényes mosdó és zuhanyzó, a szállodában pedig családias hangulat – sommázza véleményét Görgicze Zoltán Velencei-tavi szálloda- és strandtulajdonos, számos tóparti program – például a családoknak szóló Velencei Vízi Nyár, vagy a fiataloknak való V Party Plus – házigazdája. Aki egyébként úgy véli, a vízpartot eddig a tömegturizmus jellemezte, s eljött az idő, hogy a minőségi turisták számára is vonzóvá tegyék. Ehhez pedig, a szolgáltatások javításán túl kell még valami, aminek semmi köze a pénzhez: hozzáállás, vendégszeretet, tisztesség. Az, ahogyan a vendéghez szól a vendéglátós, amilyen elbánásban itt részesül.

– A turizmusban még mindig szájhagyomány útján terjednek leginkább az információk. Ha valahol jól érezte magát a vendég, nem csak ő tér vissza, de másnak is elmeséli az élményeit. De ez igaz akkor is, ha rosszul bántak vele – vélekedik a szállodaszövetség titkára. A szervezet egyébként most új, nemzetközi szintű szállodai minősítési rendszer bevezetésén fáradozik. A hotelek korábbi osztályba sorolása ugyanis idén december 31-én lejár, így a minősítési rendszert újra kell gondolni. A szállók csillagozása segít eligazodni a vendégeknek választásaik során, ezért a szövetség ezen nem változtat, de a tanúsító védjegy megszerzését, illetve a szállodák kategorizálását meghatározott pontrendszer alapján számolja majd ki. A hoteleket csillagozással, a falusi szálláshelyeket napraforgóval, a vendégszobákat, vendégházakat és apartmanokat koronával, az üdülőháztelepeket pedig osztállyal minősítik – de majd csak jövőre.

Fejér megyében is számos minőségi szálloda épült az elmúlt években, s ennek köszönhetően talán a Velencei-tó ismét népszerű helyszín lesz a látogatók számára, akik, ha lesz miért hosszabb ideig maradni – akár a székesfehérvári fesztiválok, akár a környékbeli bulik vagy boros rendezvények miatt, tovább növelhetik az itt eltöltött vendégéjszakák számát – Bodrogai László, a Magyar Turizmus Zrt. Közép-Dunántúli Igazgatóságának marketingvezetője legalábbis ebben reménykedik. Optimizmusában a szállodaszövetség titkára kevésbé osztozik. Kovács István úgy véli, a vendéglátós-hoteles túlkínálat a megyében is megnehezíti a fellendülést. Ezt a tendenciát ellensúlyozhatja az az elmúlt években tapasztalható fejlődés, amely az ötletes programok terén tapasztalható: a Velencei-tónál a komplex, több napra felfűzött koncertes-éjszakába nyúló bulizásos vagy éppen családias rendezvények, Móron a borkóstolásra, szállodára, gasztronómiára felfűzött kínálatok, Székesfehérváron a tematikus (lecsófőző, népzenei, színházi) fesztiválok, Etyeken a falusi hangulatot és vonulatot erősítő megmozdulások, hogy csak néhányat említsünk.

Ám, mivel a szezon igencsak rövid – alig több mint két hónap -, a turizmusból élők nem elégedhetnek meg a nyaralók, pihenni vágyók természetszerű megjelenésével: ennél több kell.

– Konferenciaturizmus – mondja ki a kulcsszót Görgicze, aki maga is erre, az előre jól tervezhető változatra – mint a túlélés egyik formájára – esküszik. – A nyaralókból nem lehet megélni. Ha az év minden szakában teli szállodát szeretnénk, akkor a cégek számára kell vonzóvá válni. Nekik pedig teljes programcsomagok kellenek, mert ők maguk nem fogják kitalálni, mit csináljanak munkatársaik abban a pici szabadidőben, amit a környék felfedezésével tölthetnek – véli. Ez a csalétek hathatott a nyíregyházi Felföldi Istvánra is, aki azt mondja: ha itt elárulják, milyen lehetőségek vannak a környéken, s az tetszik neki, akkor máskor, magánemberként is szívesen visszajön. Ő, a tipikus konferenciaturista ugyanis épp azt a fizetőképes vendéget testesíti meg, aki magánemberként a Fejér megyei turizmusban érdekelt vállalkozók álma. Ezért érdemes a kezébe itt tartózkodásakor visszautasíthatatlan programlehetőségeket adni…

Fejér Megyei Hírlap / S. Töttő Rita

GSZT Szakújság
GSZT Szakújsághttps://gsztujsag.com

GSZT szakújság :: Gasztronómia : Szálloda : Turisztika

A GSZT szakújság hivatalos szerkesztőségi profilja. Oldalainkon a legfrissebb gasztronómiai hírekről, a hazai és nemzetközi szállodaipar trendjeiről, turisztikai beszámolókról, valamint válogatott receptekről és könyvbemutatókról tájékozódhat. Célunk, hogy hiteles és szakmai betekintést nyújtsunk a turizmus és vendéglátás világába mind a szakmai szereplők, mind az igényes olvasók számára.

Kapcsolat & Sajtóanyagok: [pr@gsztujsag.com] | gsztujsag.com

- Advertisment -

Legfrissebb

Receptek

Stájer sült hús almás tormával és köményes burgonyával

Korábbi sütőtök krémleves receptünkhöz kapcsolódó stájer recept ezúttal az almás tormával és köményes burgonyával tálalt sült hús elkészítését írja le. ...

Fűszeres gyümölcssaláta

Hozzávalók a Fűszeres gyümölcssaláta elkészítéséhez 1 kisebb ananász1 sárgadinnye1 mangó1 csillaggyümölcs200 g nádcukor4 szem zöld kardamom1 szál ázsiai citromfűfél cm vastag szelet gyömbér1 szem...

GSZT hírlevél

Ne maradjon le a gasztronómia és turisztika legfontosabb híreiről! Iratkozzon fel hírlevelünkre!