Kaposvár a fogyatékossággal élőkért

A „Kiváló Európai Desztinációk”  magyarországi pályázatának 2013. évi nyertese, Kaposvár városa szervezett tanulmányút keretében mutatta meg szakmai partnereinek a valóságban is mindazt, amit „Kaposvár és a Zselic, ahol az élmény szembe jön…” című pályaműve tartalmazott. A nyertes projekt akadálymentes helyszínein idegenvezető kalauzolta a csoportot.

Kaposvár

Kaposvár turisztikai szakemberei szem előtt tartják a fogyatékkal élő ügyfelek önálló életvitelének támogatását, ebben korszerű és következetes politikát folytatnak. Fontosnak tartják, hogy a fogyatékkal élők személyesen megismerjék, megtapasztalják a turizmusban rejlő lehetőségeket és ehhez személyre szabott segítséget kapjanak, legyen szó akár a Kaposváron szervezett rendezvényekről, vagy más, a térségben rendezett programról. Erről szólt az a nap, amelyet azzal a céllal szerveztek a turisztikai szektor és a sajtó képviselőinek, hogy mindezt személyesen is megtapasztalhassák.

Az érkezőket Oláh Lajosné, Kaposvár alpolgármestere köszöntötte a városháza gyönyörű épületében, majd Magyarország legszebb főutcájának közepén fogadta őket a 2010 óta teljesen akadálymentes kaposvári Tourinform-iroda. A látássérültek tájékozódását itt Braille-írásos turisztikai kiadvánnyal, dombornyomásos Kaposvár-térképpel, audioguide-dal is támogatják, a hallássérülteket pedig indukciós hurok segíti a kommunikálásban. A belvárosi séta alkalmával mindenki meggyőződhetett arról, hogy a tervezők az apró részletekre is ügyeltek: a köztéri szobrok mindegyike körbejárható, megtapintható, az útkereszteződésekben „beszélő” lámpák segítik a vakok átkelését. A tömegközlekedési eszközök nagy hányadán is megtalálhatók a Braille-írásos táblák. A séta következő állomása a szintén akadálymentes Szivárvány Kultúrpalota volt, majd az Agóra néven is ismert Együd Árpád Kulturális Központ megtekintésével zárták a városnézést. A csoport tagjai arról is megbizonyosodhattak, hogy a környék szálláshelyei, a belvárosi Hotel Kapos és a Kardosfán található Ökoturisztikai és Konferenciaközpont is felkészültek a speciális igények kiszolgálására. A kerekesszékkel közlekedők akadálytalanul mozoghatnak mindkét létesítmény teljes területén, éttermeikben a cukorbetegek és az ételintoleranciában szenvedők kéréseit is tudják teljesíteni. A Bőszénfai Szarvasfarm állatsimogatója szintén jól megközelíthető akár kerekesszékkel is: a vendégek testközelből ismerhették meg hazánk nagyvadjait, a szelíd szarvasok ugyanis a simogatást is jól tűrik.

Mindez jól mutatja, hogy a fogyatékkal élők turizmusba integrálásában, szabadidejük élménydús eltöltésében, a természet, kultúra és a hagyományok legszélesebb körű megismertetésében Kaposvár és a Zselic térségének tevékenysége példamutató.

Az Európai Bizottság 2006-ban indította útjára a Kiváló Európai Desztinációk (European Destinations of ExcelleNce, EDEN) nevű projektjét, amely az európai kontinens természeti, kulturális és szellemi örökségének sokszínűségét hivatott bemutatni a turisták számára. A pályázat témája 2012/2013-ban az ,,akadálymentes turizmus” (accessibletourism), amelyet Magyarországon „Könnyű elérni, nehéz elhagyni – fókuszban az akadálymentes turizmus” mottóval hirdettek meg. A cél olyan térségi – mindeddig akár ismeretlen – különleges desztinációk kiválasztása, amelyek kortól, fizikai állapottól függetlenül elérhetőek a legszélesebb közönség számára. 2013. május 9-én, zárókonferencia keretében szakmai döntőbizottság választotta ki a nyertes pályázatot.