tanulsággal szolgáló történetet olvastam a héten Paulo Coelho Mint az áradó folyó című könyvében. A sok filozofikus történet közül egyet megosztok Önökkel.
Egy reggel a mongol harcos, Dzsingisz kán vadászatra indult az embereivel. Míg társai íjakat és nyilakat vittek, ő csak a kedvenc sasát tartotta a karján, ami jobb és pontosabb volt, mint bármelyik nyílvessző, mert föl tudott szállni az égbe, és a magasból láthatta mindazt, amit az emberi szem nem lát.
De hiába a nagy lelkesedés: a csapat nem talált semmit. Dzsingisz kán csalódottan tért vissza a táborba, és hogy ne társain vezesse le a kudarc felett érzett dühét, inkább elment sétálni.
A vártnál hosszabb időt töltött az erdőben, így hát nagyon elfáradt és megszomjazott. A nyári hőség miatt kiszáradtak a patakok, és sehol sem talált vizet, míg nem – csodák csodája! – végre megpillantott egy vékonyka eret, amely a szemben lévő szikláról csordogált.
Rögtön letette a sast, elővette kis ezüstkelyhét, amit mindig magánál hordott, beletelt némi időbe, míg teletöltötte, de amikor a szájához emelte, a madár odarepült és kiütötte a kezéből a kelyhet.
Dzsingisz kán feldühödött, de mégiscsak a kedvenc állata volt, és azt gondolta, talán ő is szomjas. Fölvette a kelyhet a földről, letörölte, és ismét megtöltötte.
Amikor már félig tele volt, a sas megint rárepült, és kiöntötte a vizet.
Dzsingisz kán imádta az állatát, de tudta, hogy semmilyen körülmények között nem hagyhatja, hogy bárki is tiszteletlenül viselkedjen vele: mi van, ha messziről figyeli valaki, és később elmondja a katonáinak, hogy a nagy hódítót még egy madár is le tudja győzni.
Előhúzta hát az övéből a kardját, majd újra fölvette a kelyhet, hogy megtöltse. Egyik szemét a vízen tartotta a másikat a sason. Amikor már eléggé tele volt a pohara, a szájához emelte, a madár pedig ismét elindult felé. Dzsingisz kán határozott mozdulattal átdöfte a szívét.
De a vízsugár elállt. A harcos azonban olyan szomjas volt, hogy elindult megkeresni a forrást. Fölmászott a sziklára, és legnagyobb meglepetésére a környék legmérgesebb kígyóját találta benne, döglötten. Ha ivott volna a vízből már nem is élt volna.
Dzsingisz kán halott sasával a karjában tért vissza a táborba. Aranyból elkészítette a madár másolatát, és az egyik szárnyára ezt vésette:
”Ha egy barátod olyat tesz, ami nem tetszik, akkor is a barátod marad.”
A másik szárnyára pedig ezt íratta:
„Az a tett, amit a harag vezérel, kudarcra van ítélve.”
Murányi Péter
