Virágos Magyarország
2010 júliusában huszadik alkalommal kereste fel az Európai Virágos Városok és Falvak zsűrije Magyarországot. A versenyben idén két Győr-Moson-Sopron megyei település, Sopron város, míg Lipót falu kategóriában indult. A két helység a 2009. évi...
Három hering aranykoronával
Az évek során Franciaország fokozatosan világraszóló eseménynek építette fel a Beaujolais nouveau, az újbor novemberi megjelenését, amikor is a borbarátok lelkesen kapkodják az italt, amely a legjobb akarattal is csak középszerűnek nevezhető. Ha ezt...
Új úton a segway
Magyarország első és egyetlen hegyi segway túrái már várják a Mátrába látogatókat. A hegyen több mint 600 kilométer hosszú útvonal adott az új sportághoz. A természetbarát segwayjezés kiváló program lehet baráti társaságoknak, tréningekhez, kisgyermekes családoknak és...
Szállodások 7 kívánsága
A Magyar Szállodaszövetség hét pontban sorolta fel azokat a szükséges, rövidtávon meghozandó kormányzati intézkedéseket, amelyekkel újra növekedési pályára állhat az ágazat, például áfa-csökkentést javasolnak, és az üdülési csekk adómentességét kérik. A szövetség az MTI-vel közölte,...
Új szabályok: disznóvágás, menza, vendégasztal
Módosította a kistermelői rendeletet a Vidékfejlesztési Minisztérium. Civil szervezeteket is bevonva tisztázták a falusi vendégasztal helyzetét, a kistermelők értékesítési lehetőségeit, s szabályozták a disznóvágást is. Az idén áprilisban életbe lépett, a nagy visszhangot...
Carmel a kóser
Jószerivel minden Magyarországra érkező turista tudja, ha kóser ételt akar enni, akkor jobbat aligha választhat, mint a Budapest központjában működő Carmel Éttermet. A megbeszélt – étterembejáráshoz korai – 11 órás időpontban már mindenki...
Bor és tánc a budai Várban
A budavári idegenforgalmat lendítené fel a Királyi Borház és Pincemúzeum és a Csillagszemű Táncegyüttes egész nyárra tervezett együttműködése. A borház a tánccsoport nyári fellépéseihez helyszínt és színpadot biztosít udvarában (rossz idő esetén a pincemúzeumban),...
Seal ad koncertet Pécsett
Július 13-án Pécsett ad koncertet Seal, a a háromszoros Grammy-díjas soul és R&B előadó a Pécs2010 Európa Kulturális Fővárosa prorgam keretében. A különleges hangjáról és klasszikus dalszerzési stílusáról ismert Seal közkívánatra meghosszabbította világ körüli...
Londonban kihirdették az Étterem és Bár Design Díjak 2010-es nyerteseit
A "Restaurant and Bar design Awards" azaz az Étterem és Bár Design Díjak két héttel ezelőtt lettek kiosztva Londonban. Maga az évente megrendezett esemény csak két éves múltra tekinthet vissza, mégis tekintélyes számban érkeztek...