Bár beépÃtették a 406 millió forintos uniós támogatást a marcali gyógyszállóba, határidÅ‘ túllépés miatt vissza kellene fizetni a pénzt.
Bejárással összekötött megbeszélést tartottak a félkész állapotban lévÅ‘ marcali gyógyszállónál a Marcali Szálloda Kft. tulajdonosi körének képviselÅ‘i, Móring József Attila országgyűlési képviselÅ‘vel együtt. Az idén új tulajdonossal bÅ‘vült a kör: a Ferrobeton SzerkezetépÃtÅ‘ Kft. elsÅ‘ ütemben, úgy kétszázmillió forintért valamivel több mint huszonhárom százalék tulajdonrészt vásárolt meg a Marcali Szálloda Kft.-bÅ‘l, pontosabban az izraeli-holland érdekeltségű tulajdonosok alkotta CEE Hotel Holdings eddigi, mintegy kilencven százalékos tulajdonrészébÅ‘l. A marcali önkormányzat továbbra is több mint tÃz százalékban tulajdonos maradt. A dunaújvárosi cég – mely korábban alvállalkozóként dolgozott a szállodán – azt is vállalta, hogy saját beruházásban, további hetvenmillió forintból, minden olyan munkát elvégez, ami az állagvédelemhez, téliesÃtéshez szükséges. A gyógyszálló épülete az önerÅ‘ és a korábban elnyert csaknem 570 millió forintos uniós támogatás jelentÅ‘s részének felhasználásával került tetÅ‘ alá. A gyógyszálló épÃtésébe eddig 1,8 milliárd forintot fektetett be a társaság többségi tulajdonosa.
– Bár az épÃtkezést folytatjuk, jelenleg a legsúlyosabb problémánk, hogy az NFÜ felmondta a támogatási szerzÅ‘dést és visszaköveteli az eddig nyújtott uniós támogatást, 406 millió forintot – mondta a bejáráskor tartott sajtótájékoztatón Kulcsár Ferenc, a Ferrobeton csoport jogtanácsosa. – Ha ezt a 406 millió forintot vissza kell fizetni, akkor a beruházó cég csÅ‘dbe megy és onnantól kezdve a beruházás megáll.
– Nemcsak méltánytalan lenne, ha a 406 millió forintot vissza kellene adni, mivel ez beépÃtésre került, hanem gyakorlatilag a folytatást is lehetetlenné tenné – erÅ‘sÃtette meg Móring József Attila országgyűlési képviselÅ‘. – Amennyiben sikerül elérni, hogy ezt a pénzt ne kelljen visszafizetni, akkor a következÅ‘ lépés, hogy a hátralévÅ‘ 160 millió forint is lehÃvásra kerüljön. Bár határidÅ‘kbÅ‘l csúszott ki a cég, azonban jó esélyt látok rá, hogy megoldást találjunk a problémára, mert a kormányzati szándék is az, hogy ne hagyjunk egy fillért sem Brüsszelnek.
SütÅ‘ László, Marcali polgármestere arról tájékoztatta a sajtót: több potenciális befektetÅ‘ is érdeklÅ‘dik a befejezés finanszÃrozására. – A gyógyszállón egyetlenegy forint banki hitel sincs, ha úgy vesszük, kétmilliárd forint értékű épülettel lehet akár a bankokkal is tárgyalni, hogy a finanszÃrozáshoz meglegyen a szükséges pénz – folytatta a városvezetÅ‘. – A gyógyszálló műszaki készültsége 56 százalékos, jelenleg állagmegóvó munkákat végeznek az épületen.
Prekopcsák Mihály, a Ferrobeton és a Marcali Szálloda Kft. egyik ügyvezetÅ‘je elmondta: szerencsére nem érte jelentÅ‘sen komoly károsodás az épületet, annak ellenére, hogy két évig állt Ãgy. Most a tetÅ‘n dolgoznak, hogy ne ázzon be az épület, valamint a lapostetÅ‘s részek legalább egyrétegű szigetelést kapnak, illetve az uszoda szerkezetének lefedését is betervezték.
A több mint hárommilliárd forintos összberuházású, négy csillagot viselő medical és wellness centerben 116 szoba, 228 ággyal fogadná majd a vendégeket. Eredetileg 2011 tavaszára tervezték a gyógyszálló átadását, ami csaknem száz munkahelyet jelentene.
Vigmond Erika /Sonline.hu/





























