Bevallom

őszintén, hogy nem nagyon hiszek a para dolgokban, sem a parapszichológiában, sem a paramedicalis gyógyszerekben.. Ennek ellenére, ha különböző bevásárlóközpontokban kezembe nyomnak egy ilyen újságot, akkor azt szívesen elolvasom. Ez történt most is,...

Állásfoglalás a Széchenyi Tervhez

A Vendéglátó és Idegenforgalmi Szakszervezet 2010. szeptember 22-én Elnökségi ülést tartott, ahol a következő állásfoglalást fogadták el az Új Széchenyi Tervvel kapcsolatban:A Vendéglátó és Idegenforgalmi Szakszervezet állásfoglalása és javaslatai az Új Széchenyi Terv...
GSZT receptek

Mascarponés szőlőtorta

Hozzávalók a mascarponés szőlőtorta elkészítéséhez: Piskótához: 6 tojás4 csapott evőkanál édesítő5 evőkanál finomliszt1 evőkanál kakaó Piskóta meglocsolásához:mandulalikőr Krémhez:40 dkg mascarpone2,5 dl tejszín3/4 kg piros és zöld szőlő2 csapott evőkanál édesítő1/2...

Bezermeni Vigasságok

Hajdúböszörményben került megrendezésre a Bezermeni Vigasságok gasztronómiai nap, melyet a Hajdúböszörményi Gasztronómiai Egyesület szervezett. A Hajdúböszörmény 600 éves mezővárossá nyilvánításának évfordulója alkalmából, a városnapjához kapcsolódva, hagyományteremtő jelleggel írtak ki versenyfelhívást a szervezők, profik, amatőrök...

2in1: dolgozó és részvényes

Már októberben a magyar kormány elé kerülhet hat ország közös nyilatkozata, amely szélesebb körben vezettetné be a munkavállalók pénzügyi részvételét az őket foglalkoztató vállalatokban. Az elképzelés nem új keletű, hazánkban is számos vállalat alkalmazza...

Magyar beszállítói is lesznek a Nobunak

Bár a zöldségek egyelőre Bécsből érkeznek, a nemrég nyílt budapesti Nobu felvette a kapcsolatot két magyar termelővel, így jövő tavasztól szezonális jelleggel igazi magyar alapanyagok is megjelennek a Kempinski Corvinus épületében lévő japán étteremben....

Együtt a Luxemburg-i Szakács Világbajnokságra

A nagy érdeklődésre való tekintettel - a korábbi erfurti és luxembourgi kiránduláshoz hasonlóan - a Magyar Nemzeti Gasztronómiai Szövetség ismételten megszervezi buszos szakmai kirándulását a luxembourgi kulináris „Világbajnokságra". Az utazás során, lehetőség nyílik...

Szakmai-pénzügyi befektető a Turizmus Kft.-ben

A Turizmus Kft.-nél jelentősen változott a tulajdonosi struktúra. Szakmai és egyúttal pénzügyi befektetőként 50 százalékos üzletrészt szerzett a Turizmus Invest Kft. A másik 50 százalékban meghatározó, de immár nem többségi tulajdont mondhat magáénak Szebeni...

Rövid hírek 2010.10.05.

55 = 5555 Ez évben ünnepli 55. születésnapját a Hungária pezsgőmárka, amely a Törley Pincészet vezető terméke.Ez alkalomból megalkották a Hungária 55 limitált szériát, amelyből mindössze 5555 palackot töltöttek meg.Az ünnepi ital különlegesen száraz...

Nemzetközi hírű a gyöngyösi bor

A Károly Róbert Főiskola bora nemzetközi díjat nyert, melynek köszönhetően nem csak az intézmény, de az általa alkotott nedű is újabb sikert könyvelhet el, az immár hetedik alkalommal megrendezett szlovéniai Nemzetközi Egyetemi Borversenyen. ...