Esküvői menet Ikarus-al

Az ország egyetlen Ikarus 31-ese a Maroshegyen talált új gazdára, hamarosan talán veterán minősítést is kaphat.

Ikarus 31

A Fung-család olykor-olykor részt vett egy veterán autó-motor találkozón, végül Fung László kisebbik fia, Dávid végérvényesen beleszeretett az oldtimerekbe. Mindközül azonban a legkedvesebbnek az Ikarus buszok tűntek.

– Sokáig keresgéltünk, míg végül rátaláltunk arra az 1960-as évjáratú Ikarus 31-es autóbuszra, melyet fel is újítottunk – mesélte Fung László, aki hosszú ideig maga is buszok között töltötte mindennapjait. – Ez az említett Ikarus 31-es távolsági buszként szolgált a Kecskemét Volánnál, majd 1972-ben leselejtezték, s annak sofőrje meg is vásárolta – mondta Fung László.

Hozzátette, annyit tudnak a buszról, hogy azt a Horog-család használta, azonban Horog Dezső, a családfő, az egykori buszsofőr 1982-ben bekövetkezett halálát követően Lajosmizsén a kertben ácsorgott a jobb sorsra érdemes jármű. Horog Dezsőné megígérte férjének, megtartja a buszt, így őrzi meg emlékét.

– Nagyon nehéz volt meggyőzni az idős asszonyt, váljon meg a busztól, végül sikerült. Megígértük a néninek, hogy visszaállítjuk régi fényét, s visszatérünk Lajosmizsére a busszal, visszük egy kört. Így állt végül kötélnek – mondta Dávid, aki nem csak lelkesen kereste a megfelelő buszt, de édesapjával a felújítás minden apró részletét együtt végezte annak ellenére, hogy mindössze 17 éves és informatikusnak tanul. Családi házuk udvarán, műhelyében készült a járgány, melyre augusztus 14-én kerülhetett rendszám. Egyelőre nem OT-s annak ellenére, hogy ez volt a fiúk terve.

Fung László és fia, Dávid két éven át újította fel az Ikarus 31-est, amit lehetett, maguk javítottak meg. Dávid álma megvalósulhatott

– A 60-as évjáratú busznak az okmányirodai rendszerben nem volt meg a forgalmi engedélye, emiatt a sikeres műszaki vizsga után új típusként regisztrálták, s végül elkészült a rendszám is. A család nem tett le az OT-s minősítésről, de ennek előtte még az autóbusznak bizonyítania kell, méghozzá a nagyobbik fiú, László esküvői járgányaként.

– Iskola mellett segítettem édesapámnak, ő pedig munka után dolgozott a buszon. Türelemmel viselte a család a munka aprólékos, hosszadalmas folyamatát. A Csepel motorral szerelt Ikarus 31-es az országban az egyetlen ilyen kinézetű darab. Internetes fórumokon keresgéltem, szerettünk volna mindent eredeti állapotúvá varázsolni. Szerencsére roncsként is jó állapotban volt, minden darabja gyári pompájában mutatkozott, melyeket meg is mentettünk. Az előző tulajdonos sem szerelte oda nem illő, „divatos” kiegészítőkkel.

A krómok új fényt kaptak, az üléseket újragyártattuk. Amit szét lehetett szedni, azt szétszedtük, amit össze lehetett rakni, azt össze is raktuk. Kétévnyi munka után végre kipróbálhattuk az öt sebességes, hatvanas végsebességre is képes autóbuszt. Fehérváron tettünk már néhány kört, szeretnénk eljutni vele még idén néhány találkozóra, persze a legfőbb szereplés az esküvő lesz – tette hozzá Fung László, az édesapa, aki megjegyezte, a következő cél már kisebbik fiáé, Dávid ugyanis szeretné megszerezni a jogosítványt az újjávarázsolt busz vezetéséhez.

Miskei Anita
fotó: Koppán Viktor