Aláírták a Párizsi Udvar felújításának tervezési szerződését

    0
    3
    Párizsi Udvar

    A szerződést a Mellow Mood cégcsoport képviselői, Sameer Hamdan és Zuhair Awad, valamint a pályázaton nyertes Archikon Kft. ügyvezető tulajdonosa, Nagy Csaba építész jegyzi. Az épületből legkésőbb 2017 első negyedévében ötcsillagos szálloda lesz.

    Párizsi Udvar

    A projektre 12 milliárd forintot költenek, a kivitelezőt nyáron választják ki – válaszolta Zuhair Awad, az MTI kérdésére.

    “Ez Európa legnagyobb kerámiadíszítésű épülete, amelyet szakértő restaurátorok fognak helyreállítani” – mondta Nagy Csaba, hozzátéve azt, hogy a végleges alapterületek a tervezés során dőlnek el.

    Az épületben a szálloda mellett lesznek éttermek, kávézók, üzletek, továbbá konferenciaterem és fitnesz részleg is.

    A cégcsoport alakított át már szállodává régi épületeket a VII., a VIII. és a X. kerületben is, itt a belvárosban a szomszédos Klotild palota felújítása volt a legutóbbi projektjük – adott betekintést a Mellow Mood tevékenységébe Sameer Hamdan.

    A múlt év nyarán nyílt, többfordulós nemzetközi pályázaton az épületet a Párizs Property Kft. vásárolta meg a belvárosi önkormányzattól. Ez a cég nem a Mellow Mood cégcsoport tagja. A Mellow Mood Group – melynek két tulajdonos-ügyvezetője Sameer Hamdan és Zuhair Awad – a Párizsi Udvarral kapcsolatos menedzsment jogokat gyakorolja.

    A Párizs Property Kft.-t nevesíti beruházóként az a kormányrendelet-tervezet, amely a múlt héten került fel a kormány honlapjára, és kiemelt beruházássá nyilvánítja – a hatósági ügyintézés szempontjából – a  Párizsi Udvar beruházást.

    MTI