Parlamenti pillanatok

Parlamenti pillanatokAz Országgyűlés őszi ülésszakának 1. ülésnapján 2012. szeptember 10-én Pál Béla képviselő úr az Országgyűlés Sport és Turisztikai Bizottságának tagja az alábbi interpellációval fordult a vidékfejlesztési miniszterhez, amelyet a belügyminisztérium államtitkára válaszolt meg.

{module 221}

Tisztelt Országgyűlés! Pál Béla képviselő úr, az MSZP képviselője, kérdést kíván feltenni a vidékfejlesztési miniszternek: „Milyen intézkedéseket tervez a kormány a Balaton jövője érdekében?” címmel. A kérdésre a miniszterelnök úr megbízásából, a téma szerint feladat- és hatáskörrel rendelkező Pintér Sándor belügyminiszter úr megbízásából Tállai András államtitkár úr fog válaszolni. Pál Béla képviselő urat illeti a szó. Parancsoljon, képviselő úr!

PÁL BÉLA (MSZP): Köszönöm a szót, elnök úr. Tisztelt Államtitkár Úr! Ezen a nyáron a szárazság és a kánikula miatt a szokásosnál jóval alacsonyabb volt a Balaton vízszintje; augusztus 27-én 20 centiméterrel kevesebb annál, mint amit a vízügyi szabályzat előír. Akadt olyan strand, főként a déli parton, ahol kiütésre panaszkodtak a fürdőzők, partra kerültek a csónakok, a sekély vizet pedig alga, hínár, vagy éppen gusztustalan habok csúfították, rosszabb esetben az ezzel együtt járó kellemetlen szagokkal együtt.

A horgászok is sirathatják a szórakozásukat, hiszen ha csak part menti horgászjegyük van, az évi 26 ezer forintért jó esetben még egy kilóra való keszeget sem tudtak fogni. Ők kárpótlásul azt kérnék, hogy a 2013-ra szóló jegy árából kapjanak kedvezményt.

(Sokan felvetik azt is…)
SF/Latorcai-Móring-/ (Pál Béla)/bl
(18.00)

Sokan felvetik azt is, hogy az engedély nélküli feltöltések miatt nem lehet a vízszintet normális mértéken tartani, és arról is terjengenek hírek, hogy ősszel a Sió zsilipjét egy hónapig nyitva tartották. Természetesen minden ilyen időszakban megjelennek ezek a hírek is, és azt is tudjuk, hogy a klímaváltozás hatásai miatt 10-12 évenként előfordul, hogy ilyen sekély a vízszint. Azt állapította meg a III. Balaton-konferencia – és ez derült ki az előadásokból -, hogy még nincs vészhelyzetben a Balaton, de ha nem kezdik el időben a felkészülést a problémák kezelésére, könnyen katasztrofális helyzet állhat elő a turizmus és a tóparti életlehetőségek területén is. A vízügyi szakemberek szerint pedig itt az ideje kidolgozni a Balaton átfogó vízgazdálkodási stratégiáját, hogy a klímaváltozás körülményeihez képest is ehhez igazodhasson a tó vízszintje.

Mindezek alapján kérdezem, hogy milyen intézkedéseket tervez a kormány a Balaton jövője érdekében. Várom válaszát.

ELNÖK: Köszönöm szépen, képviselő úr. A válaszra megadom a szót Tállai András államtitkár úrnak. Parancsoljon, államtitkár úr!

TÁLLAI ANDRÁS belügyminisztériumi államtitkár: Köszönöm szépen a szót, elnök úr. Tisztelt Országgyűlés! Tisztelt Képviselő Úr! Valóban nem egyszerű problémáról és kérdésről van szó, hiszen csak az elmúlt évszázadban 1943-ban 44 centiméter volt a Balaton vízszintje, 1946-ban 38 centiméter, 1949-ben 22 centiméter, 1958-ban 41 centiméter, 1961-ben pedig 33 centiméter, majd a legalacsonyabb utána negyven évvel később volt, 2003-ban, amikor ön volt kormánypárti képviselő. Akkor bizony még nagyobb volt a probléma. Akkor is foglalkoztak a kérdéssel, megpróbálták a Balaton vízpótlását más vízgyűjtő területre átvezetéssel megoldani, de szakmai-ökológiai okok miatt ez nem sikerült.

A kormány felismerte ezt a problémát, és nem szeretné úgy kezelni, mint ahogy az történt közel tíz évvel ezelőtt, hanem egy nagyon alapos, részletes szakmai felmérést és helyzetértékelést rendelt el, hogy mit lehet tenni ebben a kérdésben. A feladatot a Vidékfejlesztési Minisztérium kapta, de a stratégia elkészítésébe be fog segíteni a Belügyminisztérium is, amely egy nemzeti vízgazdálkodási, öntözési és aszálykezelési stratégiát fog elkészíteni, ezt terjeszti majd a kormány elé, és a kormány ennek ismeretében fogja meghatározni ezeket a kérdéseket.

Összegezve azt tudom mondani képviselő úrnak, hogy már szerepelt a kormány napirendjén ez a fontos kérdés, és ennek a stratégiának az elkészítésével remélhetőleg végleges választ tudunk adni a probléma megoldására.

Ha megengedi, a horgászok problémájára, hogy 26 ezer forintért még egy kiló keszeget sem tudtak fogni, én nem tudok válaszolni, ebben az ügyben a Balatoni Halgazdálkodási Nonprofit Zrt. az illetékes, amely viszont nem a Belügyminisztérium fennhatósága alá tartozik.Köszönöm szépen, hogy meghallgatott. (Taps a kormánypártok soraiban.)

{module 221}