Szárnyát vesztett Red Bull

0
4

elmaradása összesen 4500 szobaéjszaka lemondását okozta a budapesti szállodapiaconA Magyar Szállodaszövetség felmérése szerint az idei Red Bull Air Race elmaradása összesen 4500 szobaéjszaka lemondását okozta a budapesti szállodapiacon; így összesen mintegy 400 millió forint forgalomkiesést jelentett. A szövetség szerint a lemondásoknak mintegy 60 százaléka a belvárosi ötcsillagos szállodákat, 40 százaléka a négycsillagos hoteleket érintette, és ennek következtében az ezeknél kieső bevétel mintegy 200 millió forintra tehető.

Az elmaradt turisták egyéb költését is figyelembe véve mintegy 400 millió forintra becsülhető az összes forgalomkiesés, ami a szállodák mellett az egyéb szolgáltatóknál – fuvarozók, éttermek, kiskereskedelem – maradt el. A szolgáltatóknál jelentkező forgalomelmaradás az állami és önkormányzati adóbevételekben mintegy 70-80 millió forint csökkenést okozott.

Július közepén jelentették be, hogy az engedélyeztetési procedúra elhúzódása miatt a szervezők törölték a Red Bull Air Race gyorsasági műrepülő világbajnokság idei budapesti futamát a versenynaptárból. Később azt is bejelentették, hogy a sportág jövőbeni fejlődése és sikeressége érdekében egy évig szüneteltetik, jövőre nem rendezik meg a világbajnokságot, mivel ezt az időt technológiai fejlesztésekre, illetve a már jelenleg is magas szintű biztonsági előírások további tökéletesítésére fordítják majd.

A versenysorozatnak 2004 óta állandó állomása volt a budapesti futam, amely minden évben több mint hatszázezer nézőt vonzott a Duna partjára. Az idei lett volna a hetedik verseny, amelyet augusztus 19-én és 20-án tartottak volna.