Utazz kutyával!

0
14
Utazz kutyával!

A Magyar Turizmus Zrt. 2015. augusztus-szeptemberében első alkalommal hirdeti meg a magyarországi kutyás turizmus, illetve a kutyabarát szálláshelyek és szolgáltatások népszerűsítését célzó kampányát.

Utazz kutyával!

Mivel a négy- és kétlábúak közötti összhang utazás során sem képzelhető el megfelelően szocializált és jól tartott ebek, illetve a szabályok betartása nélkül, a kampány fontos eleme a felelős állattartás fontosságának hangsúlyozása. Az MT Zrt. Utazz kutyával! akcióját számos turisztikai és állatvédő szervezet, illetve ismert közéleti személyiség (Rúzsa Magdolna, Pindroch Csaba, Czigány Ildikó és Czigány György) is támogatja. A kapcsolódó kutyás képfeltöltő játékunk augusztus 16-án, a hontalan állatok világnapján veszi kezdetét, és a turizmus világnapján, szeptember 27-én zárul.

Hazánkban az európai átlaghoz képest a családok nagyobb százaléka tart otthonában kedvtelésből állatot, amelyekre mind inkább családtagként tekintenek. Emellett a családok utazás iránti igénye is évről évre nő, bővül a turizmus Magyarországon. Dr. Faragó Péter, a Magyar Turizmus Zrt. vezérigazgatója elmondta: az elmúlt néhány évben látványosan emelkedett azoknak a turisztikai szolgáltatásoknak a száma és színvonala Magyarországon, amelyek lehetővé teszik a kikapcsolódást kutyának és gazdájának egyaránt. A kutyatartók felől egyértelmű társadalmi igény mutatkozik ezeknek a szolgáltatásoknak a további bővítésére. A Magyar Turizmus Zrt. célja, hogy a kereslet és a kínálat a turisztikai piac ezen szegmensében is bővüljön, illetve egymásra találjon.

Drégely Ágnes, a Magyar Utazási Irodák Szövetségének alelnöke a MUISZ Belföldi és Beutaztató Bizottsága nevében örömét fejezte ki az Utazz kutyával! program elindítása kapcsán. Úgy véli: a kutyabarát szálláshelyekkel és egyéb, a kutyás utazást megkönnyítő szolgáltatásokkal kapcsolatos információk kommunikálása a belföldi turizmus „kutyás” szeletében remélhetőleg bevételnövekedést eredményez. Krivács András, a Magyar Nemzeti Gasztronómiai Szövetség elnöke elmondta: „Mint szállodatulajdonos is egyre több olyan vendéggel találkozom szállodánkban, akik négylábú társaikkal együtt érkeznek. Ezt a magunk részéről szívesen támogatjuk, segítjük. Állatbarátok vagyunk, és gyakran mi magunk is kedvenceinkkel együtt utazunk.”

A szolgáltatók, kutyatartó és kutya nélkül érkező vendégek közötti összhang nem képzelhető el a kutyákra vonatkozó állategészségügyi, állatjólléti, hatósági stb. szabályok betartása nélkül. A Magyar Turizmus Zrt., és a kampányunkhoz jótékonyságból csatlakozó szakmai szervezetek és közéleti személyiségek úgy vélik: az állat nem játék, és nem is munkaeszköz. Aki kutyát vesz maga mellé, ígéretet tesz neki, hogy élete végéig vigyázni fog rá, és emellett betartja a felelős állattartás szabályait. Kampányunk arcai, Rúzsa Magdolna énekesnő, Pindroch Csaba színművész, Czigány Ildikó, az első női pilóta Magyarországon, és édesapja, Czigány György író, az MTV volt kulturális főszerkesztője pontosan erre szeretnék felhívni a figyelmet. Az Utazz kutyával! kampány kiemelt szakmai partnere a MUISZ, a Magyar Nemzeti Gasztronómiai Szövetség, a Rex Kutyaotthon Alapítvány, a Magyar Állatvédelmi és Állatjólléti Társaság, a Vigyél haza! Alapítvány és a kutyabarat.hu is.

Magyarországon jelenleg kb. 1,5 millió kutyát tartanak nyilván, egyes becslések szerint valós számuk ennél jóval magasabb. 2012 augusztusa óta – amióta jogszabály írja ezt elő – több mint 1,7 millió ebet láttak már el a mikrochipes állatazonosítóval.