Bemutatkozott az OMÉK 2015 nagykövete

0
6
Bemutatkozott az OMÉK 2015 nagykövete

A 2015-ös „helyi termék éve” sok újítást hoz az Országos Mezőgazdasági Kiállítás és Vásár (OMÉK) számára is. Nemcsak koncepciójában újul meg Magyarország legnagyobb és leglátogatottabb élelmiszeripari és mezőgazdasági seregszemléje, hanem idén először nagykövete is lesz a rendezvénynek.

Bemutatkozott az OMÉK 2015 nagykövete

A kilenc turisztikai régiót és a határon túli területeket az agráriumon keresztül mutatják be a szervezők, középpontba állítva a helyi termékeket.

A Vindornyalak Öreghegyen – az OMÉK nagykövet birtokán – tartott különleges beharangozó program keretében a szervezők ízelítőt adtak az idei OMÉK hangulatából.

Az eseményen részt vett és beszédet mondott Zsigó Róbert, a Földművelésügyi Minisztérium élelmiszerlánc-felügyeletért felelős államtitkára, Lipcsey György, a Magyar Turizmus Zrt. agrármarketing vezérigazgató-helyettese, valamint Horváth Tihamér, OMÉK nagykövet.

Zsigó Róbert hangsúlyozta: idén 800-900 kiállítóra és mintegy 100 ezer látogatóra számítanak. Az utóbbi évek felméréseiből látható, hogy a magyar vásárlók számára fontos, hogy megbízható termelőtől, ellenőrzött, minőségi, teljes értékű hazai terméket vásárolhassanak. A Földművelésügyi Minisztérium már az elmúlt években is számos jogszabály-módosítással könnyítette a kistermelői tevékenység végzését és a helyi termelői piacok létrehozását. Ennek köszönhetően a termelői piacok száma mára meghaladja a kétszáztízet. „A magyar föld legjava” – hirdeti az OMÉK jeligéje. Az idei kiállításon és vásáron bemutatkoznak többek között a minisztérium osztályai, az állami erdőgazdaságok, a nemzeti parkok, kutatóintézetek, a Mezőgazdasági Múzeum, a NÉBIH és a ménesbirtokok is. Emellett konferenciákkal, gyermekprogramokkal és szakmai tanácsadással is készülünk – tette hozzá az államtitkár.

A 77. Országos Mezőgazdasági Kiállítás és Vásár szeptember 23. és 27. között a hagyományokhoz híven a Hungexpo Budapesti Vásárközpontban kerül megrendezésre. Lipcsey György, a Magyar Turizmus Zrt. agrármarketing vezérigazgató-helyettese elmondta, hogy az OMÉK-ra eddig már több mint 400 kiállító jelezte a részvételét, a hasznos terület több mint kétharmadát lefoglalták, tehát jó ütemben haladnak az előkészületek. A kiállítók jelentkezése még nem zárult le, továbbra is várják a szervezők a bemutatkozni kívánó vállalkozásokat, helyi termelőket, hogy az idei OMÉK számukra is lehetőséget biztosíthasson termékeik megismertetésére. Lipcsey György felhívta a kiállítók figyelmét, hogy idén már nem csak bemutatni tudják termékeiket a közönségnek, hanem a kóstolás mellett a látogatók vásárolhatnak is a kiváló magyar termékekből. Szeptember 26-án egy egész estés előadással várja az érdeklődőket az ExperiDance táncegyüttes, de a színes és vonzó nagyközönségi programok mellett az OMÉK szakmaisága is megmarad. A kiállításon minden eddiginél több, 35 szakmai konferenciát tartanak az öt nap alatt, élő állat bemutatók és kertészeti kiállítás is lesz, ahol a dísznövényszakma büszkeségeit ismerhetjük meg. A kiállításon jelképesen végigmehetünk az Országos Kéktúra útvonalán és bebarangolhatjuk mind a kilenc turisztikai régiót. A nagykövet mellett idén először az OMÉK-nak saját tánca is lesz, az erdőbényei kádár tánc, sőt a Tárkány Művek jóvoltából OMÉK dal is születik, amelyet Önök is rövidesen megismerhetnek – ismertette a vezérigazgató-helyettes.

„A magyar minőségi alapanyagok, élelmiszerek és a vendégszeretet biztosítja az ország biztonságérzetét is, a jó étel növeli a jó életérzést és az elégedettséget. Ezt szeretnénk elérni az OMÉK-kal is” – hangsúlyozta Horváth Tihamér OMÉK nagykövet. Elmondta azt is, hogy először szőlőtermesztéssel foglalkozott, majd a magyar tarka szarvasmarha szeretete lendítette tovább a gazdálkodásban. A gazdálkodás a falusi turizmussal is szoros együttműködésben áll, illetve a gazdaságában megtermelt élelmiszereket juttatja el a helyi éttermekhez is. Rendkívül büszke arra, hogy a magyar föld által biztosított minőség köszön vissza a helyi termékekben is. Fontos szerepet tulajdonít a gasztroturizmusnak is, amelyben még óriási kiaknázatlan potenciált lát Magyarország esetében. 

OMÉK nagykövetünk, Horváth Tihamér, évtizedek óta gazdálkodik, zalai birtokán nem csak mezőgazdasági termelés, hanem őshonos állatok tenyésztése is folyik. Agrárszakmai múltja lehetővé teszi, hogy hitelesen tudja megszólítani és képviselni az ős-, kis- és családi termelőket egyaránt. 2000-ben elnyerte a Pro Turismo díjat, ezt követően 2013. augusztus 20-án a Kormány az építőiparban, és a zalai turizmus fejlesztésének területén elért eredményeiért a „Magyar Érdemrend középkeresztje a csillaggal” kitüntetéssel ismerte el munkáját. Horváth Tihamér munkásságával megtestesíti mindazt, amit a rendezvény is képvisel. Birtokán jelenleg szarvasmarhát, hortobágyi racka juhot, szőke mangalicát, szürke szamarat és 200-300 őshonos szárnyas állatot is tart. A takarmányozásukhoz szükséges terményeket a birtokhoz tartozó földeken maga termeszti.