MaReSZ: rendezvényszervezők rendezvénye

A rendezvény szervezés jelentőségét emelte ki nyitóbeszédében Ganczer Gábor a MaReSZ elnöke a Magyarországi Rendezvényszervezők és Szolgáltatók Szövetségének március végén rendezett második szakmai napján. A közel 200 szakmabeli előadásokat hallgathatott meg Airy Garrigosa, a Barcelona Convention Bureau igazgatójától valamint Ferenczy Anikótól a Magyar Kongresszusi Iroda igazgatójától az új irányzatokról, a rendezvényszervezés helyzetéről a két országban.

{module 221}

Felszólalt Nemes Andrea az NGM turisztikai főosztályvezetője, Horváth Gergely az MT Zrt. vezérigazgatója és Molnár József a BTSZK ügyvezető igazgatója. A rendezvény fő célja az volt, hogy a résztvevők közvetlen tájékoztatást kapjanak a kamarai törvény módosításáról, a pályázati támogatásokról, az aktuális elszámolási és áfa kérdésekről, az esetleg megépülő budapesti kongresszusi központ helyzetéről. 

A hallgatóság  ebéd után két szekcióba folytatta munkáját, ahol olyan kérdéseket vitattak meg, mint a szakkiállítások válság utáni helyzete, valamint a rendezvények elszámolásának pénzügyi változásai. A plenáris ülés megható  pillanata volt, mikor Faragó Hilda a konferencia és kiállítás szervezésben végzett több évtizedes munkája elismeréseként átvehette a MaReSZ Díjat.

Értékesítés-ösztönző kampány indult a konferenciaturizmus élénkítésére

A konferenciaturizmus élénkítését szolgáló, rendhagyó  értékesítés-ösztönző kampányt indított a Magyar Turizmus Zrt. Magyar Kongresszusi Irodája (MKI), az üzleti turizmusban érdekelt szállodákkal, rendezvényhelyszínekkel, szervező irodákkal, valamint a Malévvel és a Budapest Airporttal együttműködésben. A több éve sikeres Budapest Winter Invitation akció mintájára meghirdetett kampány célja, Budapest mint hivatásturisztikai desztináció népszerűsítése a nemzetközi hivatásturisztikai piacon, a piaci szereplők együttműködésének és eredményességének erősítése, valamint az értékesítés támogatása a kampány időszaka alatt. A 2011. április 1. és 2012. július 30-a között zajló akció központi eleme a rendezvényekhez kapcsolódó gálavacsorák és fogadások helyszínének térítésmentes biztosítása a nemzetközi rendezvények számára. A kampány legfőbb célpiacai Ausztria, Belgium, Észak-Európa, Franciaország, Nagy-Britannia, Németország, Olaszország, Svájc és az USA.

A Magyar Turizmus Zrt. vállalja a kampány koordinálását és aktívan részt vesz annak promóciójában. Az együttműködő partnerek – a saját kommunikációs csatornáikon kívül – számos eszközt alkalmaznak a program népszerűsítésére, így például a Magyar Turizmus Zrt. külképviseleti hálózatának bevonása mellett, nagy szerepet kap a kampány önálló honlapja, – www.budapestmeetings.com – amelyen a kampány valamennyi résztvevőjének megjelenést biztosítanak. A promóció további eszközei többek között: szakmai on-line felületek, elektronikus hírlevelek és e-DM-akciók. A 2011. I. félévében megrendezésre kerülő EU-konferenciákon és minden szakmai vásáron a kampányra figyelmet felhívó szóróajándékot, azaz könyvjelzőt terjesztenek. Az akció kommunikációjában aktívan részt vesznek a közreműködő szolgáltatók is, minden lehetséges nemzetközi csatornán keresztül.

A kampányban azoknak a nemzetközi rendezvényszervezőknek biztosítják ingyenesen a rendezvényekhez kapcsolódó nyitófogadások, díszvacsorák helyszínét, amelyek minimum 2 éjszakás, minimum 50 fős rendezvényt szerveznek hazánkban, minimum félnapos konferenciaterem-bérléssel. A gálavacsora szervezésébe a külföldi partnernek be kell vonnia egy hazai partnercéget is.
A kampányban 14 olyan hazai szervezőiroda (DMC, PCO) vesz részt, amely az MKI minősítésével rendelkezik, tehát megfelelő referenciákkal és gyakorlattal bír nemzetközi konferenciák színvonalas hazai lebonyolításában.

A megrendelőnek a konferenciát az akcióban részt vevő szállodák egyikében kell lebonyolítania és a rendezvényhez kapcsolódó szállásigényt is az akció partnerszállodájában kell kielégíteni.

Az akcióhoz 24 budapesti négy- és ötcsillagos szálloda csatlakozott, amely rendelkezik minimum 100 szobával és minimum egy 60 m2 területű konferenciateremmel.

A kampányban a következő rendezvényhelyszínek vesznek részt: Szabó Ervin Könyvtár, Gödöllői Királyi Kastély, Történeti Múzeum, Gellért Fürdő és Szépművészeti Múzeum.

Az együttműködő  partnerek arra számítanak, hogy a kampány eredményeképpen legalább 60 nemzetközi rendezvényt sikerül Magyarországra csábítani, amelyeken mintegy 12 ezer vendég vesz részt, akik mintegy 24 ezer vendégéjszakát töltenek el a csatlakozott szálláshelyeken.

{module 221}